A skizo hol jó, hol szar...

Annyira furcsa, hogy én elvileg paranoid skizofrén vagyok, de mégsincs semmi tünetem. Másnak gyógyszer mellett is durva hallujai vannak, nekem meg - gyógyszer nélkül sincs - semmi. Onnan tudom, hogy gyógyszer nélkül, mivel általában mindig kihányom, a kajával együtt, szóval tök vicc, hogy egyáltalán minek is szedem. Nos, igen a szüleim megnyugtatására, mert nem akarok konfliktust, gyűlölöm a vitát és veszekedést, ezért mindenbe belemegyek, csak hogy kikerüljem. Amúgy nem lenne ellenemre a skizo diagnózis, mert sztem tök cool, olyan egyedi, de valahogy ha belegondolok, talán mégsem jó hogy van, mert ez mégiscsak egy "pecsét", ami megbélyegez a "normál" emberek szemében. Persze nyilván nem fogok büszkélkedni vele, ha mondjuk ne adj' isten találkoznék egy volt osztálytársammal. Persze ez a veszély nem fenyeget, ugyanis ki sem mozdulok itthonról, és ha mégis és mondjuk meglátok egy ismerőst, rögtön igyekszem úgy helyezkedni, hogy véletlenül se vegyen észre. Ja, emlékszem, a Centerben dolgozott egy volt osztálytársam, Kamillának hívták, és annyira utáltam ott lenni, és mindig próbáltam elbújni, nehogy meglásson. Egyszer sajnos ott kellett elmennem előtte, és annyira gagyin viselkedtem, mamámmal voltam, s szinte mamám mögé bújtam, persze ő kisebb volt (mamám), így eléggé hülyén nézett ki ahogy ott sasszézok mamám mögött, néha kikukucskálva mögűle, hogy meggyőződjek, hogy nem lát Kamilla. Egyszer meg rosszul voltam, vissza voltam esve picit, s odamentem Kamillához, és tök lazán mint valami magabiztos nőszemély, elkezdtem dumálni neki, de már azt sem tudom miről, de tök hülyén jött ki ez is, mert épp dolgozott, én meg csak úgy tényleg tök lazán nyomtam neki ott a szöveget. :-) Amúgy általában élvezem a "visszaeséseket", jobban mondva ez több csoportba sorolható: pl amikor élvezem, akkor általában pörög az agyam, és mindenféle meghökkentő, színes, abszurd gondolatom van. És van az amit utálok, a gyanakvás, na azt nem szoktam élvezni, amikor azt hiszem, hogy mindenki ellenem van és rosszat akar. És van az amikor meg apátia, ez sem jó, csak a nagy semmi és üresség tátong a fejemben, nincs egy gondolatom sem, csak kb mint aki úgy van, de tényleg semmi gondolat. Ezt utálom a legeslegjobban. Most olyan köztes állapot, azt hiszem, se nem jó, se nem rossz, csak olyan szokványos. Bár ezt általában pozitívnak könyvelem el, mert sokszor még ennél is szarabb...