Zuhanás a mélybe

Fáj a magány... fáj most minden... magányosabb vagyok mint valaha. Gyűlölök panaszkodni, de most valahol ott nagyon lent. Azt hiszem fizikálisan is lelkileg is, de erősebbek a fizikai tünetek. Hatalmas feszültséget érzek, amit nem tudok oldani semmivel. Próbáltam kávézni (3x ittam ma), vettem be Rivotrilt (pedig nem vagyok híve), lefürödtem langyos vízben, az picit segített, de most ismét csak a fájdalom... üresség és fájdalom. Ez van most bennem. Nem várok segítséget, - nincs kitől, és még a rejtett szavak is belém marnak. A bura.hu-n valaki regisztrált Attelokin névvel (az visszafelé Nikoletta), és szerintem ez is ellenem irányul. Nem mintha annyira érdekelne az egész.... de még ez is csak bántásból van felém. Mint amikor egy beteg kutyába belerúg valaki, aki odaszegődik valaki mellé. Annyira szarul vagyok, hogy az leírhatatlan... nem akarom ezt leírni, mert gyengének, unszimpatikusnak fogok feltűnni mások szemében... de már nem bírom. Eddig magamba fojtottam mindent. Vagyis elég sokat. De Remény sokkal "profibb" ebben. Nagyon szeretném ha legalább neki JÓ lenne. Nem tudom mit tegyek... sírni akarok és megnyugodni. Aludni. De nem megy.... alvászavarokkal küzdök... és rámtört most pánikszrűen ez a feszültség. Muszáj valahogy enyhítenem... most ettem is, mert már nem bírom ezt a fájdalmat, feszültséget. Aztán mentem volna hányni, automatikusan, de ahhoz sincs erőm, meg mamám még ébren van.... majd valami lesz.... annyira szeretnék egy-két szót Reménytől! Tök mindegy mit, még egy "Hello"-nak is végtelenül örülnék. Csak jelezné, hogy van. De így nem bírom... nem bírok magammal... kínlódok, szenvedek... éppenhogy nem csúszok a földön a kíntól, de már lassan.... na mindegy, legjobb ha ezt itt most befejezem, s a többit "magamban rendezem le".