~ Még van értelme

Ma extra szar napom volt sajna, bár utálok panaszkodni, erről most írnom kell, mert úgy érzem vészhelyzet, csak le akarom írni mi volt ma. Szal a nap nagyrésze oké volt, de aztán mamámmal délután (inkább estefelé) elkezdtünk beszélgetni, s kibukott belőle, hogy ő kétségbe van esve miattam hogy én tönkreteszem magam a nemevéssel... és majdnem elsírtam magam, olyan dolgokat mondott, mert láttam rajta hogy nagyon komolyan aggódik és totál bűntudatom lett, hogy én másoknak ezt okozom, a fogyókúrámmal. Azt mondta én Anorexiás vagyok és hogy eddig nem foglalkozott a dologgal, de hogy mostmár megnézi a neten a betegségről a leírásokat, mert hogy azt akarja hogy meggyógyuljak, mert én nagyon beteg vagyok (Anorexiás). De nem vagyok az, viszont tény, hogy úgy gondolkozom - ezt én teszem hozzá. Szal mostmár nagyon fog figyelni, meg "rám lesz szállva", és ez nagyon aggaszt, mert tényleg beteg vagyok (gondolkodásban), és nem tudom magam másképp látni, és nem tudom magam mögött hagyni a fogyásvágyat, és kb az van most, hogy én is kétségbeestem, hogy nincs választási lehetőségem, mert ha nem eszek, akkor a családom fog kikészülni miattam, meg a dokinak szólni fognak, s most vagy én kényszerítem magam arra hogy egyek, vagy ők fognak, de nem értik meg hogy ez egy lelki probléma, és nem attól függnek a dolgok, hogy most eszek vagy nem, a betegség nem ennyi, hogy jó, tömjük meg, hízzon, attól én még nem leszek "jobban" lelkileg. Nem tudom ők ebből mennyit fognak fel, talán azt hiszik hogy rajtam múlik, tőlem függ hogy ezt meg tudom e változtatni, pedig NEM. Én nem tudok másképp hozzáállni, belátom hogy beteg vagyok. Nem vagyok sovány, de lélekben beteg. Nem tudom magam mögött hagyni az egész dolgot, mintha nem lenne, ez minimum egy hosszú folyamat lenne, egy hozzáértő szakember segítségével, de meg kéne értsék, hogy ez nem hipp-hopp megváltozik, mert ők mondjuk logikusan bebizonyítják hogy helytelen amit teszek.... hogy nem eszek. Nekem is probléma ez a dolog, és ezt közöltem is mamámmal, de attól még ugyanúgy megmarad a probléma. :-S Segítség kéne, de fogyni akarok, a legjobb lenne ha nem érdekelne hány kg vagyok... azt olvastam amúgy, az evészavarnak rengeteg féle oka lehet, pl szociális kapcsolatok, ha nem volt megfelelő a múltban az emberekkel a viszonyom, az is okozhatja. S igen, volt ilyen, mindig piszkáltak, s kiközösítettek, s meglehet hogy ez is bennem van még, sőt ezt tudom konkrétan, s ezt igencsak nehéz lesz kiűzni a lelkemből - ezen negatív tapasztalatokat.... most nagyon benne vagyok lelkileg, bár most híztam megint, és most duplán szar...... szeretném, ha mindenki békén hagyna azzal, hogy egyek. Nem akarok enni, és minél inkább téma ez itthon a családban, annál erősebb a fogyni akarás... bárcsak megértenék, minél jobban beszélünk róla, én annál inkább fogyni akarok. Amúgy is, de ez csak rátesz egy lapáttal. Na mindegy, szóval most patthelyzet. Úgyhogy vagy azt csinálom, hogy fenntartom a látszatot hogy eszek, és akkor oké, vagy ténylegesen is eszek mindennap, és akkor viszont lelkileg készülök ki és mégjobban fogok undorodni magamtól...... nem tudom meg lehet e ebből gyógyulni.... talán meg, de nem egy-két nap alatt az is tuti. Túl mélyen bennem van ez.... Hát most ez volt ma sajnos, és úgy érzem erről írnom kellett. Én egyébként nem érzem, hogy "veszélyes helyzetben vagyok", néha gyenge vagyok, meg szarul, de nem érzem át, hogy ez életveszélyes lenne. Pedig valószínűleg az. De úgy érzem, én nem vagyok ott, hogy belehalhatnék ebbe... persze nem is szeretnék. Én élni akarok. És amíg van kiért élni, addig tényleg érdemes... Mert vannak számomra FONTOS emberek, a legfontosabb Rem, bár nem tudom még rajta kívül kiért lenne érdemes, mert én ŐT szeretem, s amíg ő él, addig én úgy érzem, van értelme az életemnek, még akkor is ha nem szeret, de ha már egy picikét szeret akkor már látok valami csekély értelmet az életben.

Azt még fontos leírnom, hogy én nem azért lettem "beteg", mert valaki rám bármiféle hatással lett volna, tehát erről SENKI NEM TEHET, csakis én, és remélem senki nem gondolja azt hogy felelős ezért, hogy én beteg lettem... ez vagy mindig is benne lappang az emberben és előbb utóbb felszínre tör, vagy soha nem lesz beteg, ha ez a dolog nem volt már benne a kezdetektől. Én már gimiben 2000 előtt is küszködtem ilyen gondolatokkal, és már jóval előtte bennem volt ez, és nem most kezdődött. Most csak felerősödött, de ennek senki nem az oka.