Kib***ul hiányzik Remény.... nem tudom hol van, merre jár... szeretnék vele lenni. Szeretném érezni csak a jelenlétét, és csendben megpihenni benne... Annyira fáj, hogy nem szerelmes belém... ha az lenne, már rég jelét adta volna. Hogyan fogom tudni ezt elfogadni? Hogy soha nem lehet az enyém? Nem, nem tudok beletörődni. De bele kell... de hogyan??
Talán ez a végzetem, az örök magány... mint a költőké. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése