~ Be strong, harmony

Bizonytalan vagyok magamban, de ez nem jó. Változtatnom kell. Össze kell szednem magam. Erősnek, és rendíthetetlennek kell lennem. Biztonságot kell sugároznom. Az állandóság a barátom, egyességet kell kötnöm vele. Nem mutathatom gyengének magam, nem akarom. Egyszerűen nem szabad. (De mindig lebukok). Valójában erős vagyok, csak nem tudom mikor mi a legmegfelelőbb. Illetve tudom, csak mindig elrontom. És ez totál olyan mint az evészavar, hogyha már elrontottam, akkor már minden mindegy alapon "rontsuk el mégjobban". Aztán persze jön a kompenzáló viselkedés, ami általában valami feltűnő törlés, pl a FB-én törlöm a képeimet. Vagy egy db-ig nem írok valahová. Remény ezt tökéletesen űzi, én hozzá képest egy nulla vagyok. Meg amugy is. Na, de ne blamáljuk le magunkat! Fő az önbizalom - mondogatom magamnak, mintha ettől jobb lenne, vagy változna valami is.

Ma volt a szülinapom. Azt hittem tökéletesen megbirkózom a "feladattal", és nem lesz gond. Felköszöntöttek csomóan, ami tényleg jólesett, főleg az hogy Remény is írt. De valahogy nem tudtam úgy kezelni magamban ezt mint régen, vagy mint kéne... tényleg az van hogy beforgatom magam mindenféle hülyeségbe, Spellboundnak igaza van. Nem tudom magamban kezelni ezt a helyzetet, mikor hirtelen ennyien írnak, s nekem meg kell köszönnöm egyesével mindenkinek, s mintha nem is lenne vége a sornak.... de tényleg jólesett, hogy írtak, jobban mintha nem. Még így is jobb, de még ezt sem tudom magamban lerendezni. Csak pánikolok és feszült vagyok ettől. Persze ezt kifelé nem mutatom, de nyilvánvalóan látszik a bizonytalanságom. Vagy legalábbis érződik. Azért örülök, hogy "túléltem". Mármint a szülinapot.

Hiába... egyedül fogok maradni... már jártam így... el fognak utasítani, mikor megismernek. Nem tudom engem lehet e szeretni. És ha igen akkor azt hogyan "toleráljam"? A rajongást sem bírom kezelni. Sem az elutasítást. Miért nem jó nekem semmi?