Be akartam festeni világos szőkére a hajam, de végül lusta voltam elmenni a városba, vagyis eléggé bedepiztem (ismét), szal nem vettem hajfestéket. Meg szerintem mégsem festem be, mert a családból többen is mondták (kikértem a véleményüket), hogy a jelenlegi hajszínem nagyon szép, és nem érdemes elrontani. :-P ;-) Bár még mindig nagyon tetszik a világos haj, és nagyon szeretnék szőkés hajszínt, de valami "taszít" is a mesterséges hajszínekben... jobb szeretem a természetest már egy ideje, talán mert az emberek nagy része festi, s az ritka ha valakinek az eredeti hajszíne van meg. :-)
Amugy mostanában egyre többet gondolok az evészavarból való
gyógyulásra... jó lenne magam mögött hagyni az egészet. Most olvasom a burát, és egy dream nevű felhasználó írt az evészavarokhoz, hogy gyógyulni szeretne, és ott felette le van írva, mit és hogyan csináljunk, hogyha szeretnénk önként kijönni belőle. Azt én még nem olvastam el, de el fogom, meg abból amit dream írt, az jött le, hogy folyamatosan írni kell étkezési naplót, és figyelni, mikor mennyit eszünk. Lehet hogy ezt ki fogom próbálni, mert már nagyon szenvedek az evészavartól. Egyébként talán aki nem ismer, az azt gondolná, ugyan már, nem is vagyok evészavaros, vagy pl néha arra gondolok, hogy Remény azt gondolhatja rólam, hogy én "csak utánzom őt", pedig egyáltalán nem. Sőt, mondhatom, hogy nálam ez már sokkal régebben megvolt, minthogy őt ismertem volna. Szóval nálam ez valós dolog, lehet fura, hogy ő Anorexiás, és én is pont beleestem ebbe az egész evés-mizériába, és talán az, hogy durvábban is jelentkezett, lehet neki is köze van hozzá (illetve annak, hogy meg akarok neki felelni), de nálam ez már sokkal régebbi sztori, minthogy Reményt ismertem volna. Jó, (még) nem vagyok Anorexiás, és beteg nem is akarok lenni, de nagyon szeretnék anorexiás soványságú lenni. Most sajnos elég sokat híztam, 47,5 kg vagyok... ezt kb 2 nap alatt, mert csokit zabáltam, és nem tudtam kihányni.... persze sírtam is egy sort éjjel az ágyban, és nagyon kétségbeestem. (Jó jó, hát minek kellett nekem csokit enni??) Most leállok ismét, de már legszívesebben meg akarnék gyógyulni, mert ez így nem élet. Hogy ha mondjuk előző nap elhatározom, hogy felmegyek a városba másnap, és reggel többet mutat a mérleg, vagy rondábbnak, kövérebbnek látom magam, hogy akkor nem indulok el...
Most a gyógyulás gondolata egy kis reményt adott, hogy esetleg lehet(ne) másképp is élni. Csak ugye, mivel szégyellem az egészet, a Bulímiát, a kövérségem, azt ha mások előtt kell enni, és ezekről beszélni vkinek.... hát nem tudom. Jó lenne kimászni az egészből.... régen mindig azt mondogattam, inkább lennék kövér de boldog. Mostmár azt mondom inkább vagyok boldogtalan de "sovány". De ha őszinte akarok lenni, nem akarok boldogtalan lenni, én inkább fogadnám el a normál vagy husibb testet minthogy állandóan szenvedjek.... nem tudom van e ebből az egészből kiút...
Az éjjel
Reményről álmodtam. Álmomban karácsonyra készülődtünk, s R a családhoz tartozott. Azt hiszem, hogy szerelmesek voltunk kölcsönösen egymásba, de ez amolyan nyílt titok lehetett, mert senki nem úgy kezelt mintha tudná, egyszerűen csak az bizonyította, hogy
SZERET, hogy ott volt velem, a közelemben - pedig máshol, más családdal is lehetett volna :-) Emlékszem az álmomban kereste Szabinát is (egyik csetes társunk), és emiatt eléggé letört voltam, viszont utána nagyon belém volt esve (Remény), és állandóan egymást figyeltük, ő bámult, a gyönyörű hatalmas szemeivel, és kereste a közelségemet. Én ugyanígy. Egymást "kerülgettük", szerettünk volna együtt lenni, érezni egymás érintését, de az, hogy nézhettük egymást, hogy nézhettünk egymás gyönyörű szemeibe, már hatalmas boldogsággal töltött el. Furcsa volt, hogy Remény nem mosolygott, csak a vágyat láttam a szemeiben, de mintha valami szomorúsággal töltötte volna el. (Meg olyan volt mintha azért nem mosolygott volna, mert annyira meglepte volna, hogy mennyire szépek a szemeim, - bár inkább az övéi voltak azok - hogy azzal lett volna elfoglalva, hogy csodálkozik ezen - csodálattal tölti el, és csak nézni akar :-)) Plusz az, hogy ki akarta fejezni hogy szeret, de nem volt rá lehetőség, meg amugy is olyan bátortalan volt. Mégis élveztük az egész szitut, én sem mosolyogtam, csak néztem hosszan R szemeibe. Ezek a hosszú szemezések, szinte a kielégülésig repítettek, és nem is vágytunk másra, mert egyikünk sem élt még meg ennél többet életében, és ez már bőven kielégítő volt. Ez tette különlegessé az egész helyzetet. Hogy mindkettőnknek elég volt ez amit kaptunk. :-)
Aztán volt mégegy álmom, Ebben is R szerepelt, sulis voltam, s R az osztálytársam, s túráztunk az erdőben. Rajzos suli volt, s vittünk felszerelést, hogy majd az erdőben rajzolgatunk. Mindenki szanaszéjjel, csak én és R időztünk egymás közelében. Persze megszólítani nem tudtuk egymást, nem mertük. Csak nem tudtuk levenni a szemünket egymásról. Szemeztünk. Nagyon jó érzés volt. Bárcsak örökké tarott volna. Az álmomban rajzoltunk is, és én először Jézust rajzoltam le, majd a tóparton (volt egy ilyen rész is ott) megláttam valami óriás csigát kikúszni a vízből, s gondoltam, na ezt most én lerajzolom R-nek, mert ez szokatlan, s hátha
értékeli :-) Aztán végül valahogy abból a rajzból Remény alakult ki, nem is csiga lett az... lehet ez szimbolikus, hogy Remény
"lassú mint a csiga" ha szerelemről van szó, vagyis úgyértve, hogy nem nagyon igyekszik meghódítani senkit :-PPP (Legalábbis engem nem :-D) De lehet ez már csak az én hülyeségem, hogy ezt gondolom.... :-)
Hiányzik Remény.....NAAAAGYONNNN. És tutira hogy összejött vkivel, le merném fogadni, hogy egy ilyen helyes fiúra tapad mindenki.... Egyszer azt mondta a telefonban, hogy még soha nem volt szerelmes életében. Most legyek gonosz és kívánjam azt hogy ne is legyen?! :-P :-S Mert ha nem engem szeret akkor nem akarom hogy mást szeressen... :-S De azért azt szeretném ha jó lenne neki, de nagyon szenvedek nélküle. Ő annyira gyönyörű, csodálatos, okos, intelligens, helyes, szuper... minden ami a tökéletes fogalma. És a szemei!!! Hát azok lélegzetelállítóan gyönyörűek..... szállj le a földre harmony! :-DDD Sosem lesz a tiéd... hát ez van :-(
Néha amugy úgy irigylem Rékát (levelezőtársam), hogy neki van egy rendszer az életében, vannak dolgok amik ismétlődnek (pl a suli, ahová mindig mennie kell, és B. a terapeutája), tehát vannak biztos pontok, vannak események, amik mindig ott lesznek neki. (És másoknak is vannak ilyen megszokott, ismétlődő, biztos pontok az életükben). Nekem csak a 4 fal van. És az a baj, hogy NEM TUDOK ebből a korlátból kilépni, hogy nekem is más is legyen az életemben, s ne csak a 4 fal és a gép. Nem tudok egyedül lépni. Azt várom (titokban), hogy valakinek feltűnik, mennyire szenvedek ettől a magánytól, ettől a tehetetlenségtől (hogy nem tudok változtatni egyedül), hogy valaki kirángat ebből. De ez TUDOM soha nem lesz így. Mégsem tudok segítséget kérni egyedül. Minimum ahhoz is kéne VALAKI, hogy segítséget tudjak kérni :-P :-( Szomorú de ez van. Most neten nézelődök, különböző segítségek után, tanácsok, ilyesmi, hogyan küzdjük le a félelmet, a szociális fóbiát és egyéb fóbiákat, a depressziót, az evészavart meg minden ilyesmit. Nem tudom jutok e valamire, de a szándék megvan. Szeretnék Tavasszal egy közösségbe elkezdeni járni. Van itt a közelünkben egy ilyen, csak el kéne menni oda és megérdeklődni, mikor kezdenek, meg mikor vannak összejövetelek. Szánalmas, hogy ilyesmire szorulok, de ez van..... valahol el kell kezdeni. Csak én még elkezdeni sem tudom... EL KÉNE INDULJAK MEGÉRDEKLŐDNI EGYEDÜL.
Remélem mamámmal tudok beszélni, és segíteni fog nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése