mostanában eluralkodott rajtam a paranoia, olyannyira, hogy elkezdtem senkiben sem bízni.... na király. :-// És ilyenkor általában pont azokkal vagyok elutasító és furcsa, akiket egyébként nagyon szeretek.
Úgy érzem, mintha az időből kiestem volna, fáradt vagyok és kimerült. Nem tudom mi ez, de úgy érzem ha örökké aludhatnék sem pihenném ki magam.... most is nagyon nehéz írnom.... a testem olyan mint egy mázsa, húz lefelé, mintha ólomból lenne.... pedig ma már 43,8 vagyok, de minél kevesebb vagyok annál súlyosabbnak és kövérebbnek látom magam..... nem értem. Egyszerűen nem tudom megitélni az alakot, másokét sem de a sajátomat sem.
Szeretnék aludni, de sokszor nem megy.... csak fekszem az ágyban és szenvedek, R-re gondolok, és FÁJ a hiánya nagyon. Szeretném megölelni, vagy csak megérinteni a kezét. Vagy csak azt, hogy egymás mellett üljünk ruhában, és kicsit "összeérjünk". És akkor érezném, hogy áramlik az energia belőlem belé, és belőle belém. Olyan jó lenne. "Csak ennyi" a vágyam, hogy egymás mellett üljünk csöndben, és összeérjen az oldalunk ruhában...... engem ez felizgat, és érzem a hasamban azokat a bizonyos pillangókat ;-)
S Z E R E T E M.
Mindenkinél jobban. Bárcsak érezné....
Szeretném érezni a BIZTONSÁGOT, a melegséget.... Számomra ezt R jelenti. Bárcsak érezhetném a LELKÉT fizikálisan hozzámsímulni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése