November 9-én meghalt a kiscicám, a kis fekete, Lucecita. (Egy hónappal Rem születésnapja előtt pont). Elkapott valami vírust, és nem lehetett megmenteni már... Nagyon fáj még mindig, hiszen 13 évig életem része volt, és nagyon nagyon szerettem. Örökké itt lesz a szívemben. Ő volt a világ legédesebb kiscicája, mindig szelíd, félénk, bújós, szeretetreméltó és szeretetre éhes. Ő volt a mindenem, olyan volt számomra, mintha a kisgyerekem lenne. Istenem mennyire hiányzik már most! Annyira - annyira édes volt, most is elönt a szeretet ahogy írok róla, és éreztem, hogy ő neki is én voltam a mindene, mindig várt rám, mindig örült nekem. Mindig odabújt hozzám, és nagyon szoros kötelék volt közöttünk. Ezt nem lehet leírni, ez majdnemhogy erősebb kötődés volt mint ember és ember közötti. Sőt mondhatom, jobban kötődtem ehhez a kis édes cicához, mint némely emberhez. Nagyon sokat adott nekem. Szörnyen sajnálom, hogy szenvednie kellett, és hogy nem élhetett még velem legalább pár szép évet. Azt terveztem, elhozom ide magamhoz Gerláról, hogy mindent megadjak neki, a lehető legtöbbet amit csak lehet, de már túl késő :'-( De érzem, hogy még mindig velem van. Érzem őt. És Szeretem. Hasonlóan szeretem mint R-et, R-et jobban, de a kiscicámat is nagyon nagyon! Bárcsak visszajönne! Vagy bárcsak jó helyen lenne most! Azt kívánom legyen boldog örökké ott ahová került... Attól félek, hogy nem voltam elég jó gazdája, sőt rossz. Megmenthettem volna, ha elhozom két hónappal ezelőtt ide mamámhoz. De nem voltak adottak a körülmények, nem tudtuk elhozni, mert nem volt mivel, és ezért meghalt :-(( Mert nem hoztam el időben... pedig ha elhoztam volna, lehet el sem kapja a halálos vírust. A kutyánk is meghalt, őt is szerettem, de ő mégsem az én kis gondozottam volt, az én kis gyermekem, hozzám a cicám állt a legközelebb. Ő volt a mindenem, akitől feltétel nélküli szeretetet kaptam. És én is feltétel nélkül szerettem őt (még mindig szeretem). Anyu megmutatta, hová temették (nekem nem volt hozzá lelkierőm), és láttam, hogy a kutya mellé. A kutya sírjára ültettek egy gyönyörű muskátlit, a cicám sírjára semmit... nagyon elszomorodtam, és elöntött ismét a szeretet. Biztos hogy fogok oda ültetni valami gyönyörűszép virágot, veszek majd a boltban. Imre egy követ akart rátenni a sírjára, mintegy "kompenzálva", hogy a cica sírján nincs virág, de nem hagytam.... az én cicám sírjára nem egy kődarab való!! Hanem ugyanolyan szép virág mint Zoya sírjára (a kutyánk). Ki fogom alakítani a cicám sírját, és mindig eszembe fog jutni a kis édes... persze Zoya is, őt is szerettem, de most a cicám hiánya fáj a legjobban. Sírtam is, és álmodtam is róla, hogy beteg, sőt mielőtt beteg lett, azt álmodtam mintha engem hívna a hangjával, vékonyan nyávogva.... és nem mentem el megnézni!! Szörnyű vagyok. Mire kiderült hogy beteg, már másnapra meg is halt szegényke. Istenem, úgy hiányzik!!!!
(A képen a cicám látható, aki már nem lehet velem: Lucecita.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése