Néha ezt képzelem...

- R. Szeretsz?

- Szeretlek.

- Mennyire?

- Az életemnél is jobban, bármit megtennék érted, minden percben Rád gondolok, azért hívlak mindig, mert hiányzol és tudni akarok Rólad, és nem akarom hogy vége legyen. Veled olyan mintha álomvilágban élnék, Veled akarok lenni örökre, és nem akarlak soha elveszíteni!

Ez a párbeszéd sajnos csak a képzeletem szüleménye.

És az a "szép" az egészben hogy ezt valaki érzi, de nem R, hanem én. Szeretlek R!

Ma is hívott. De ki voltam kapcsolva. Szeretném hinni, hogy azért hív, mert SZERET.

Annyi kétség gyötör...