Értelmetlen vívódás

Ma elég szarul indult a napom. Ettem. most nem volt "kedvem" hányni, túlságosan kikészített, hogy állandóan, így inkább egy hashajtó - remélem megteszi azért a hatást. Annyira fáj lelkileg az, hogy annyira ÜRES az életem, nincs miről írjak, talán ilyen szempontból Roboman-hez hasonlóan érzek. Szeretek írni, még akkor is írok ha nincs miről (pl most), de ez nem jó, mert így annyira de annyira ÜRES lesz az egész mondanivaló... végülis leírhatnám azt, hogy hiányzik R, mily meglepő... de még mindig nem jutottunk egyről a kettőre, sőt ha lehet ezt mondani, visszafelé haladunk. Egyre távolabb érzem magamtól, és ettől szenvedek, mert az érzéseim nem változtak, ugyanolyan mélyek, de az intenzitás kezd alábbhagyni, mivel soha semmi kontakt, de ez is hazugság, hogy kezd alábbhagyni, mert ez nem igaz, mivel állandóan nézem a képeit, állandóan rá gondolok, és állandóan vágyakozom azután, hogy valami előrelépés legyen a "kapcsolatunkban". Most kb semmi kontakt nincs, talán már el is felejtett, de ugyanakkor nekem ez a lehető "legjobb", a szociális fóbiám miatt, mert félek beszélgetni vele, szóval tulajdonképpen;

miért is panaszkodok?

Nekem így a megfelelő, tehát örülnöm kéne. De ettől függetlenül még hiányzik, mégha nem is akarok kontaktot, ugyanakkor akarok is, szóval kb egyszerre akarok két ellentétes dolgot. De tényleg, talán a jelenlegi helyzet a legjobb, hiszen be vagyok zárkózva önmagamba, és ebből ÚGYSEM fogok soha kitörni, mert nekem "ÍGY A JÓ". Annyira ellentmondásos vagyok - és ezt már máskor is írtam a blogomban - de tényleg így van.