Visszaemlékezve

Emlékszem amikor Egerbe jártam suliba (békéscsabai vagyok), és mentem busszal és az út kb olyan 4 órás volt, és visszafelé utaztam haza akkor előtte mindig feltankoltam csokis keksszel, sós keksszel, csokival, szendvicsekkel meg mindenféle kajával (már akkor is abnormális volt a viszonyom a kajával, már akkor is fogyni akartam amugy), de mivel Egerben egész héten koplaltam, ezért a hét végére eléggé kiéheztem, és gondoltam "ennyi jár nekem", és a buszon a leghátsó ülésre ültem (jó nagy támlás székek voltak), szóval jól elbújtam a többi ember elől, és ott aztán felbontottam a szerzeményeimet és egész úton azt eszegettem. Persze hazaérve mindig kb 2 kilóval több voltam, amit nagyon szégyelltem, de akkoriban volt ilyen időszakom, hogy zugevő voltam (azaz ha nem látták zabáltam), de pl koliban nagyon minimálisat ettem mások előtt, de amikor nem volt a koliban senki, akkor előszedtem a hűtőből a sok kaját amiket vettem, és tömtem magamba. Iszonyú időszak volt, mert a zabálások és a koplalások elég nagy kontrasztot képeztek egymás között. Érdekes, hogy akkoriban viszonylag tartottam a súlyom, illetve 2 kg-onként ingázott le-fel a súlyom. (Akkoriban olyan 54 kg voltam). Azért legalább kis időszakokra „boldog” voltam, addig amíg a buszon hátul megettem a sok édességet. Akkoriban eszembe sem jutott a hányás mint alternatív megoldás, csak hazaérve mindig iszonyat bűntudat és szégyenérzet fogott el, hogy hogy lehettem olyan undorító, hogy ennyit zabáltam.

Aztán szép lassan leszoktam róla, mikor vége lett a sulinak már nem volt lehetőségem „titokban” zabálni, mindig volt a közelben valaki, így ez megakadályozott abban, hogy sokat egyek. Én ugyanis – mások előtt – képtelen vagyok sokat enni, sőt még az is gondot okoz, hogy mások előtt egyek, általában egyedül eszek máig, de ugye ha itthon vannak, akkor azért feltűnő lenne ha sok kaja fogyna el. Meg hála az égnek – elhatároztam, hogy bármi áron is de lefogyok, és kitartó leszek. Így a zabálásokat szépen elhagytam, nagyritkán még szokott bingém lenni, heti 1x kb. Szerencsére nekem a karácsony sem rizikós, legalábbis a vendégek előtt amugy sem tudok enni. Szóval nekem az ünnepek sem vészesek, mivel nem akarom hogy mások lássák milyen undorító vagyok (- hogy eszek).


Hát ha belegondolok, már legalább 12 éve (!!!) lehetek evészavaros, de durvábban csak 2 éve, plusz ez év Márciusától „szoktam rá” a hányásra, de lekopogom már egy hete nem hánytam, ami jó arány. Egyébként a hányás eleinte kínszenvedés volt, és azt gondoltam, én soha nem leszek képes rá fizikailag, de aztán egyik alkalommal eléggé kitartó voltam a wc-n, és sikerült viszonylag könnyen hányni. Aztán egyre jobban „belejöttem”, és a végén már azt is tudtam hogyan tudok hangtalanul hányni. Azért persze féltem, hogy a családom rájön, ezért próbáltam olyankor amikor nem voltak a közelben, vagy estefelé amikor hangosan hallgatták a tv-t. A kajálásokat is igyekeztem olyan időpontokra tolni, hogy utána „nyugodtan hányhassak”.

Most ismét inkább anás időszakom van, tehát a hányásokat mellőzöm (mindig nehéz ismét csinálni, ha régóta nem csináltam – mivel „elfelejtettem” hogyan is kell),  tehát most inkább koplalok. Ez nagyobb szenvedés, mintha kiadnám magamból de ennék. De nekem jobban megéri mégis hogy kibírjam hányások nélkül. Ma fél liter Cola Light megivása után 52,4 kg vagyok. Gondolom ez a folyadék, és nem fog hájként lerakódni. Legalábbis NAGYON REMÉLEM. Hát most ennyi. Ja meg sétáltam kb 1 órát, elmentem mamámmal a temetőbe, vittünk virágot nagyapa sírjára. Fogok ma tornázni is este, zenére.