Szenvedés

Akik nem érezték az elszakadás fájdalmát, sohasem tartoztak össze. Az elszakadás után ismét eggyé lehet tartozni, mélyebben mint valaha. De az elszakadás fájdalma még itt van belül, te is érzed tudom... mert ugyanazt érezzük. Soha nem szerettem mást (amióta Téged szeretlek), mégis elszakadtunk, nem tudom hogyan történt. De nagyon fáj... de ez csak pár pillanatnyi.

(Még mielőtt azt gondolnátok, hogy akár gondolatban is "megcsaltam" volna azt a fiút akit annyira szeretek, R-et, elmondanám hogy egyáltalán nem. Egyszerűen csak érzékeltem egy adott pillanatban, az elszakadást, egy törést. Ez még azelőtt történt hogy telefonon beszélgettünk volna, utána megnyugodtam, bár tudom, ő mást szeret, de az összetartozás érzése visszatért belém, és a "törés" eltűnt).

Sokszor nyugtalan vagyok, félek hogy "elveszítem" R-et. Sokszor kínlódok és vergődök a bizonytalanságtól, hogy legalább barátilag számítok e neki. De sokszor viszont olyan rosszullétek gyötörnek, hogy nem tudok semmire sem gondolni, csak hogy legyen már vége a szenvedéseknek. Sokszor fizikálisan a padlón vagyok, máskor lelkileg. Soha nincs olyan hogy jól lennék. Kb havonta egyszer. A többi napom szenvedés. Ha eszek amiatt, ha nem eszek amiatt, ha feszült vagyok amiatt, ha levert vagyok amiatt, ha depressziós vagyok amiatt, ha kimerült vagyok amiatt, ha félek az emberektől amiatt, ha döntésképtelen vagyok amiatt, ha nem tudok kimozdulni amiatt..... a sor végtelen hosszú. Miért nem lehet egy olyan nap amikor úgy ahogy jól vagyok? Ha nem is minden, de legalább tűrhető állapot lenne...

Elegem van a fájdalomból és szenvedésből!