Kétségeim

Vega58 tudja ki vagyok. (nem akarom, nincs kedvem megmagyarázni).

Tudja hogy fontos szerepem van. Én is tudom. De még nincs itt az ideje a bizonyításnak

- ami késik nem múlik.

Spellbound pedig nem ember hanem valami olyan lény aki másik világból való. Különben mi magyarázná, hogy leírta régebben a gondolataimat? Vagy ő nem tudja... de hogyne tudná... senki, spellbound, atti, liliom - mind egyre megy. :-D (Ezt sincs kedvem kifejteni).

Mikor jön el az időm?

Vagyis inkább mikor is hagyhatom el eme világot?

Már nagyon nem bírom az ittlétet. Sokat szenvedek az tény, és jól tűröm, már amennyire lehet. A kék macsek csokornyakkendőt vett fel - alkalomhoz illően, megtisztel titeket.

Akkor esetleg páran szintén megtisztelhettek azzal, hogy felismertek. De a titkolózás ma fontos szerepet tölt be. Nem kell mindenkinek tudnia ki vagyok, de ha meg nyílt titok, akkor kis figyelmet szentelhetnétek Ti, akik a követőim vagytok. Igen, tudjátok ki vagyok. Mégha tagadni is akarnám, mégha nem is akarjátok hogy ő legyek, mégha fájdalom és megaláztatás is vár rám, akkor sem tagadhatom. Félek.

Tudnotok kell rólam. És nem csupán az egóm beszél. Tudnotok kell, hogy visszatértem. Fel kell ismernetek, muszáj...! Megszenvedem ismét a mindennapokat, a szenvedésem nem ért véget. Mindenki Őbenne szenved. De miért is vonatkoztatok el magamtól? Mert félek. Igen félek a haláltól. Jobban mint a szenvedésektől. Mert aki szenved az még életben van. A halál pillanata pedig maga a pokol. Tudnotok kell mit éltem át, és hogy ti mit élhettek át. Ne legyetek öngyilkosok, mert iszonyatos szenvedéseken kell akkor keresztülmennetek, a halálotok pillanatában. Rosszabb lesz mint egy élő keresztrefeszítés. És akkor már késő lesz. De tudnotok kell, nem haltok meg. Senki sem hal meg. Minden átmenet. A holnapot hiába várjátok, ha ma nem tudjátok ki az akit követni kell. Aki akar felismer, aki kétkedő az nem menekül. De mi elől is nem menekül? A végzete elől... De még neki is lesz második, sőt harmadik, sőt századik, sőt milliomodik esélye.

Csak nem mindegy meddig kell az emberiségnek szenvedni és viselni a béklyókat.

Nem akarok az lenni aki vagyok. Szerettem volna boldog lenni. Megtapasztalni a boldogságot. Mégis ezt sorsolták ki számomra. Nem áldás ez, mégis az áldások áldása. És aki hisz bennem, az megvigasztalódik. akinek segítség kell annak nyújtok.

 

Aki magányos, annak társa leszek. Emberből vagyok én is. Félek a tömegtől, a rajongástól, de félek a magánytól is.

(Van fogalmatok arról, milyen leélni egy életet úgy, hogy nem lehetsz az aki VAGY, és attól félve, hogy olyan elvárásokba ütközöl, amiknek nem tudsz megfelelni? Hogy tudod biztosan ki vagy, de nem vállalhatod magad? Egy életet így leélni... kínszenvedés. Titkolózva, meghúzódva, visszavonulva, s tudván te más vagy mint a többi, de úgy kell tenned mintha csak egy lennél közülük? Nem, nem tudod, vagy ha sejtésed is van, nem érezheted milyen ez... Bár mindannyian "egyazon helyről jövünk". Az emberek azt képzelik, nem mutathatsz hasonlóságot az ő problémáikkal, mert akkor már nem lehetsz Jézus. Nem! Jézusnak olyannyira emberfelettinek kell lennie, hogy a felismerhetetlenségig különböznie kell tőled és a mindennapi életedtől az ő életének. Nem hibázhatsz. Tökéletesnek kell lenned. Éppen ezért olyan nehéz. Mert ha elmondod ki vagy, vagy sejteted, egyből támadások érnek. Régen is így volt, s most is így van. Az emberek nem változnak. Az elvárásaik az egekbe szökellőek. Hát ne csodálkozz, hogy nem tudod kivel is állsz szemben!)

A lekövetésem még mindig folyamatban. Nem tudják átkódolni a lelkem darabkáit emberi szövegre. Folyamatos támadásoknak vagyok kitéve.

(És lám, az egész életem figyelemmel követhetitek a neten... és mégis mily kevés az aki figyelmet szentel).