Doki Nap

Tegnap voltam dokinál. Eléggé paráztam, hogy nem tudok majd elmenni, de szerencsére teljesen jól voltam közérzetileg, és busszal el tudtam menni. Persze nem egyedül, mamám elkísért (olyan jó, hogy mamám jól van egészségileg, és képes nekem segíteni!). Szóval buszra szálltunk, majd a Center előtt leszálltunk, mivel ott van a pszichológiai tanácsadó (ez a neve az épületnek - oda kellett menni, most nem Gyulára, mert mi kértük, hogyha Csabán rendel az orvos, hogy ne kelljen átutazgatni Gyulára). Szóval leszálltunk a Centernél, és elballagtunk a dokihoz, de zárva volt az épület ajtaja... na jó, gondoltuk - még nincs 4 óra (akkorra volt időpontunk) - így hát kicsit körülnézünk addig is a városban, a Centerben. Én feladtam egy csomagot Dévai Annának a postán (egri volt szobatársam és barátnőm), mamám meg bement a DM-be megnézni valamit. Aztán szépen visszapattyogtunk a tanácsadóhoz, de meglepetésünkre még mindig zárva volt, pedig már 4 óra elmúlt 1-2 perccel. Aztán eszünkbe jutott, hogy van a közelben egy másik épület, ami szintén "ugyanoda tartozik", így elsétáltunk oda. Na, ott ki volt írva, hogy a pszichológiai tanácsadó elköltözött a másik utcába... Na jó, volt egy térkép kiragasztva, hol is található. Keresgéltük, majd végre meglett :-)

Aztán szépen bementünk az épületbe, és leültünk a váróban. Nem kellett sokat várni, kb 5 perc múlva jött ki a dokim, és mondta: "Jöjjön Márta!". Nagyon kedves volt, és nagyon csinos! Olyan szépen volt felöltözve, meg a haját is befestette eléggé sötétre, igazán jól állt neki. A rendelőben meg is jegyeztem, neki hogy nagyon jól áll ez a hajszín a doktornőnek. Megköszönte. Most annyira éreztem, hogy figyel rám, és érdekli a sorsom! Sokszor azt gondoltam, nem kedvel, de talán ez azért volt, mert bizalmatlan voltam - a betegségem miatt. Odaadtam neki két papírt az egyiken az összeírt félelmeim 1-100-as skálán (mert előzőleg még kért egy ilyet), és egy rajzot R.-ről. Megdicsérte a rajzot, mondtam ez azt a fiút ábrázolja akit szeretek. Azt mondta, nagyon szép de miért olyan szomorú? Mondtam, a fényképen is szomorúnak tűnt... persze attól függetlenül nagyon helyes fiú, és ez nem von le semmit a gyönyörűségéből ;-)

Aztán nézte a doki a skálát a félelmekkel, mondta fog adni "házi feladatokat", tehát pl olyasmi feladatot, hogy el kell mennem a boltba, (mivel félek kimozdulni sokszor a házból), vagy találkozás valakivel. Mondta, majd lesz egy szóbeli "szerződés", hogy nekem be kell tartanom amiket felad feladatokat, de csak ha én is szeretném. Azt is megjegyezte, hogy ő nem akar rosszat nekem, hanem segíteni szeretne, hogy önálló legyek. Ja még a rajzhoz: Kérdezte, hogy R. tudja e hogy szeretem, azt mondtam nem (valójában tudja), és a doki kérdezte, hogy miért nem mondom el neki? Mondtam mert úgysincs esélyem, túl fiatal hozzám. Kérdezte, hány éves. Mondom 21. Aztán kérdezte: "Miért maga mennyi, Márta?" - "29." - "Ja akkor tényleg nem túl szerencsés kombináció". Hát ez van. Azért ez nem esett rosszul, mert igaza van. De azért reménykedni még lehet, ugye? ;-)

Aztán a dokim így szólt: "Márta, hoztam magának valamit, el ne felejtsem odaadni!" - majd kivett a táskájából egy nagyon szépen illusztrált kis könyvecskét, ami a betegségemről, a paranoid skizofréniáról szól, képregényszerű illusztrációkkal, a címe: "Mikrochip Az Agyban". Ez a könyvecske régen megvolt anyunak, vagyis kölcsönben kapta egyik kollégájától, de most lett egy saját példányom is :-))

Ez az a könyv:

A KÖNYV LETÖLTHETŐ INNEN: http://indigoportal.hu/harmony/brainchip_hu.pdf

Sokmindenről szó esett, de most nem fogom részletezni annyira. Ja meg kérdezte, mi tetszett meg nekem R.-ben. Mondtam elsősorban a kinézete (nagyon nagyon helyes fiú - gyönyörű szemekkel!) , meg a stílusa, az ahogyan összerakja a mondatait. Mosolygott a doki. Aztán felírta a recepteket, meg adott időpontot Március 23-ára. Mamámmal aztán mentünk a buszmegálló felé, de mondtam mi lenne ha gyalog mennénk, nincs már messze. (Persze valójában messze volt). Kérdeztem mamámtól, hogy nem e fáradt, mert ha igen akkor mehetünk busszal is. Azt mondta nem fáradt, sőt örül, hogy kicsit sétálunk. Szóval gyalog mentünk haza a Centertől (kb fél-háromnegyed óra séta). Jól sikerült ez a nap. =)