Tudjátok mit? Nem érdekel hogy ki szeret és ki nem. Nem fogok futni mások után - mostantól. Senki után. Harcoljanak mások értem, én belefáradtam a "férfi szerepbe", én nő vagyok, de nem az a túl érzelmes típus (régen inkább jellemző volt az érzelmesség rám), vagyis elvileg az lehetnék, ha nem figyelnék oda, lehet hogy van bennem olyan is bőven, de azért általában ezeket kompenzálom némi "hidegséggel", és elvontsággal. Tényleg az a jobb, ha valahogy leszarjuk azt ha valaki szerelmes belénk, azt tapasztalom engem taszít az ha valaki minden alkalmat megragad, hogy megmutassa, mennyire szeret, bár vannak kivételek, mikor ehhez egyedi stílus társul, de tény hogy jobb az, ha nem mutatjuk ki, vagy egyszerűen csak nem foglalkozunk semmivel. Én nem akarok az a "hétköznapi futószalagon gyártott nő" lenni, akivel mindenhol találkozni, akik nyomatják a sok érzelmes maszlagot. Azért néha jó, de tudni kell hol a határ... ezt most magamnak írom magamról, de hozzá lehet szólni - aki akar. Nem tudom, már ott tartok, tényleg hogy nem lehetek az aki vagyok, mert az nem elfogadott, de ez nem is baj, mivel talán így lehet fejlődni, csak az már probléma viszont,ha teljesen elszakadunk önmagunktól, és annyira belemerülünk a "szerepeinkbe", hogy a végén azok leszünk akik a szerepeink. Ilyenkor beszélhetünk arról, hogy valaki gyökeresen megváltozott. Na ez vajon jó vagy sem? Nem tudom, de én szeretek váltogatni a személyiségek között, és főleg az lenni aki egyébként nekem tetszik, tehát olyan emberré válni akire amugy felnézek pl a stílusa vagy bármi más miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése