Egy lelki "probléma"

Van egy "téma" amiről nem szívesen beszéltem eddig. Az evés témája. Bár nem állapították meg de azt hiszem már vagy 10 éve evészavaros vagyok. Általában mindig próbálom kihagyni az evéseket, vagy ha nem sikerül, akkor utána mindig nagyon rossz érzés, és napokig nem merem elhagyni a házat. Naponta 20x biztos hogy ráállok a mérlegre, ami miatt szégyellem magam. Mindig az jár a fejemben, miért foglalkozok én ezzel, pedig már nem vagyok tini, sosem leszek olyan amilyen szeretnék, és hogy biztos mások ezt lenézik bennem. Ezt a "betegséget", hogy én ilyen "hülyeségekkel" vagyok el. Mások hajlamosak azt gondolni, hogy ez nem valós probléma pedig nagyon is. Jobb lenne boldognak és kiegyensúlyozottnak lenni, és a hátam mögött hagyni ezt a sok szenvedést, a megfeleléskényszert. De nem megy. Amikor már van egy kis remény arra, hogy tudok úgy enni, hogy talán még el is fogadom, hogy ettem valamit, akkor jön megint az érzés, hogy te jó ég, hogy nézek ki, hogy tudtam megint enni, nekem nincs jogom enni, ilyen kinézettel (még mindig kerülök bizonyos szavakat), és sírnom kell.... sokszor kétségbeesem, hogy megint ettem valamit... mégha csak pár falatot is..... utálom ezt a betegséget, ez nem jó és nem saját választás, higgyétek el! És nem is hiúság, nem... ez teljesen más... ez egy lelki probléma, egy harc, egy küzdelem. Már régen nem arról van csupán szó, hogy én nem akarok hízni, hanem arról is, hogy ki van alakulva egy érzés belül, egy kontroll, ami minden percem megkeseríti. Hogy nekem nincs jogom enni! Gyűlölöm, gyűlölöm ezt, de főleg azt, hogy úgy érzem, ha eszek bűnözök, és nem fogadnak el, és lenéznek. Tökmindegy, hogy pár falat vagy binge, mindegy. A "végeredmény" ugyanaz - lelki értelemben - szégyenérzet, és fájdalom, és keserűség. Tulajdonképpen örülök, hogy a dokimnak nem tűnt ez még fel, bár már szó esett arról hogy én fogyni akarok, valahogy szóba került, de nem jöttek rá - szerencsére - hogy mennyire "komoly" ez már nálam. Nem vagyok vékony (sajnos), és ez is megkeseríti az életem, mert sok vagyok, kimondani nem merem hogy mi, félek magától a szótól is..... rettegek tőle! De úgy érzem mivel ez egy őszinte napló ezért írnom kellett erről is.

Szeretnék meggyógyulni, de nem tudok. Az evészavar olyan ami mindig elkísér mindenhová és vissza visszatér. Nálam legalábbis néha "jobb" periódus, van hogy nyugodt szívvel megeszek vmit, de utána meg nagyon rossz.... az érzés... nem bűntudat ez, hanem szégyenérzet nálam. Hogy megint milyen gyenge voltam, és nem volt önkontrollom. Mind1. amugy nem nagyon szeretek ilyesmikről beszélni, de néha el kell mondani ami bánt...