Betegségem története (paranoid skizofrénia)

A betegségem története NAGYON RÖVIDEN:

16 éves koromban kezdődött, bár akkor még nem voltam "beteg". Akkor váltak el a szüleim, és költöztünk, és van egy testvérem, aki szintén velünk lakott, és sajnos mindketten kiborultunk, és mindennapos veszekedések voltak, mert nem tudtuk kezelni az új helyzetet. Nagyon kivoltam bukva akkoriban, és anyu is mindig ideges volt, és nem bírt velünk. Elhatározta, hogy pszichiáterhez fordul. Elmentünk mi hárman, anyu, tesóm meg én, Gyulára. Békéscsabai vagyok. Ott már nem emlékszem teljesen mik történtek, de megállapították nálam hogy mély depresszióban szenvedek. Írtak gyógyszert, sajnos már nem emlékszem mit. Egy db-ig szedtem őket, de egyre rosszabbul lettem. Mindig feküdtem, nem tudtam elmenni iskolába, gyakran elmentem a körzeti orvoshoz, hogy nem vagyok jól. Nem sejtettük hogy biztos a pszichiátriai szerektől. Akkoriban nagyon le is fogytam (bár ennek örültem). Aztán anyu már nem annyira figyelt oda hogy beveszem e a gyógyszert, így nem szedtem. Akkor ez így abbamaradt, de nem lettem jobban. Mindennap alig tudtam felkelni az ágyból, kimaradtam a suliból. De valahogy elvégeztem a gimit. Éreztem mindig hogy nagyon szarul vagyok, gyenge és erőtlen és nem tudok kommunikálni sem. Aztán elkezdtem egy programozói sulit, hiba volt. Gondoltam képes vagyok rá, de egyszerűen nem tudtam felfogni amit a tanár mondott, pedig régen nagyon vágott az eszem, ez még akkor volt mielőtt pszichiáterhez fordultunk volna. Mindegy a lényeg abból a suliból is kimaradtam. Nem jártam be mindennap rosszul voltam. Aztán nekikezdtem egy új sulinak, Egerben, Elektronikus Grafika szakon. Az tetszett, de nem voltam igazán jól, szorongtam, visszahúzódó voltam, nem értettem miért, pedig régen nem voltak ilyen gondjaim. Onnan is kimaradtam.

Ezután jött az igazi trauma.....

Egyik nap a koliban nagyon rosszul lettem, elkezdtem őrjöngeni, majd rengeteget sírtam. aztán kómába estem, 3 napra. Senki nem vette észre, azt hitték alszok, de emlékszem mikor felébredtem a 3. napon, mindenki ott volt körülöttem, dokik, szüleim tanárok, pap..... kérdezgettek, mit érzek stb.... nem voltam magamnál..... nem tudtam válaszolni, s nem ismertem meg anyut. Aztán bevittek a kórházba, egy hónapot ott töltöttem, iszonyat szar állapotban, gyógyszereket kaptam, de egyre rosszabb lett még hallucinálni is elkezdtem. Nem bírtam fent lenni, csak vízszintben. Mindig feküdtem, de a dokik rákényszerítettek, hogy járkáljak. Mondták hogy nem fekhetek egész nap. Erőszakkal kirángattak az ágyból, Így a padlón csúszva másztam.... majd benyomtak valami injekciót, amitől még inkább elhagyott az erőm..... aztán aludtam rengeteget, majd felébredtem, és elhatároztam kikerülök innen! Mondtam hogy engedjenek haza jobban mondva őrjöngeni kezdtem hogy nem bírom már ezt a szenvedést. Erre benyomtak egy állítólag "nyugtató injekciót", amitől megint hulla lettem..... hallucináltam, és csak feküdtem. Hetekig feküdtem erőtlenül.... aztán valahogy hazaengedtek, de azt mondták anyunak ha nem szedeti be velem a gyógyszereket, akkor meg is halhatok. Így elhitették a családommal, hogy én nekem azok a szerek kellenek! Anyu nagyon szigorú volt, ha tiltakoztam a gyógyszer ellen, bevitt a kórházba... így hol otthon voltam hol a kórházban de a gyógyszerektől nem tudtam megszabadulni. Állandóan erőtlen voltam és nem tudom leírni mennyire szarul... kérdezték mit érzek, nem tudtam megfogalmazni, csak hogy iszonyat szarul és hogy a közérzetem rossz és fizikálisan kivagyok. ez így ment évekig...... volt hogy nagy erőfeszítések árán meggyőztem a szüleim, hogy én már jól vagyok nem kell a gyógyszer... kétszer elhitettem, hogy meg tudok nélküle gyógyulni. Aztán "visszaestem", mert elkezdtem beszélni anyunak arról, hogy a pszichiátria egy halálipar és a betegeket kikészítik. Anyunak beadták hogy ez a visszaesés tünete. Így Risperdal Consta injekcióra fogtak. Akkor lettem csak igazán szarul... nem tudtam enni, mozogni SEMMIT!!!! Semmit nem tudtam.... fürödni sem SEMMIT!!! még beszélni sem!! és aggódtak értem de a doki azt mondta muszáj megkapnom az injekciót! És erőszakkal behurcoltak a kórházba "fél"-hullán........ valójában akkor már szinte nem is éltem!!! majd valahogy hónapokkal később erőt vettem magamon, és próbáltam felkelni... valahogy sikerült de nagyon kivoltam..... iszonyatosan szenvedtem!!! de muszáj volt elmondani a dokinak hogy már szinte a halál környékez. Aztán nagy nehezen átálított egy másik gyógyszerre, INVEGA-ra, én kértem azt mert régebben volt és az volt a "legtűrhetőbb". Most invegát szedek, de nem saját akaratomból rámkényszeríti a család. Nem tehetek semmit, mert ha abbahagyom bevisznek a kórházba s megint Risperdalt kapok. A család fenyeget hogyha nem szedem bevisznek, a doki elhitette velük hogy soha nem gyógyulok meg és életem végéig kell szednem a gyógyszert. Soha nem akartam "gyógyszereket", de belémerőltették. mindennap ellenőrzik hogy bevegyem, még a nyelvem alá is benéznek, hogy lenyeltem e...... mit tegyek?? Annyira szenvedek, és már úgy érzem nincs sok hátra nekem........ nagyon fáj az élet és a szenvedés... most is egész nap fekszek, és nincs erőm, még enni sem....... SEMMIRE NINCS ERŐM!!! Gyűlölöm a "gyógyszereket". Ez röviden a történetem, de nagyon röviden.