Személyiségek, megfeleléskényszer

A következő hozzászólás tulajdonképpen arról szól, hogy milyen szerepeket próbálok felvenni azért, hogy elfogadjanak és szeressenek az emberek. Talán hazudik aki azt mondja, hogy sosem tett ilyet, hogy sosem próbált megfelelni másoknak, hogy nem próbált ki új dolgokat, új "taktikát", hogy különlegesebb legyen... nos én ezek hálójában vergődöm, a megfeleléskényszer hálójában, és ezért szinte minden lehetséges dolgot kitalálok..... már volt olyan is hogy beregisztráltam facebookra egy vad idegen névvel, mert az volt a tervem, hogy majd írok R-nek az alatt a név alatt, hogy esetleg "meghódítsam", persze ügyelve arra, hogy ne a felvett személyiségembe szeressen bele, hanem abba aki vagyok tehát Belém. De ezt soha nem tettem meg, ez a terv csak maradt terv, és szerintem nem fogom megtenni. Nem akarok senkit becsapni, vagy ha már a tervet "végre is hajtanám", akkor csakis úgy hogy bizonyosan tudja R, hogy ki vagyok. De ez az egész hülyeség talán.... de talán többen vannak ilyen emberek a neten akik ezt megteszik, mint gondolnánk. Én ezeken sokat agyalok.... és szerintem volt már dolgom ilyen "ál-emberkékkel". Vagyis van most valaki akiről azt gondolom hogy R álnéven. De még jó hogy ezt így meg tudom állapítani... vagyis csak sejtem inkább. Most akkor bemásolom mit írtam a Bura.hu-ra válaszként valakinek:

Kedves Zs.!

Nem értettem pontosan mire gondoltál a következő mondattal:"A toxikus mereg ami a fuggosegi letezes diluziojabo / illuziojabol ered."

Én ezt úgy értelmeztem hogy mintha arra utalnál, hogy mivel a lét maga függőség már önmagában, így mindenképpen függők vagyunk, pl ételektől, szerektől stb... mindentől ami a világban létezik. Lehet hogy félreértettem. De ilyesmiken én is gondolkozom elég gyakran, hogy tulajdonképpen ez már nem is szabadság, mert ha tegyük fel, hirtelen nem lenne mit enni, nem lenne hol lakni, azt nem élnénk túl. Ez a világ egy nagyon összetett, bonyolult, és talán nem túlzás azt mondani hogy kegyetlen világ. Én személy szerint mikor úgy érzem, hogy jelentéktelen vagyok akkor elkezdek "szándékosan előidézni" magamban olyan gondolatokat, érzéseket, amik biztonságot adnak nekem, olyan szempontból, hogy tudok arra gondolni, hogy van valamim az életemben, nem pedig az van hogy semmim sincs. Gondolok itt arra, hogy szükségem van olyan megnyugtató gondolatokra, amik "különlegessé" tesznek engem. Mindig is bennem volt az hogy legyek "valaki", ne legyek túl jelentéktelen, főleg hogy szeretetet kaphassak. Persze régen is igyekeztem én is rengeteg szeretetet adni azoknak akik fontosak voltak számomra, ezt gyakran kimutattam, leírtam elmondtam, de mostanában máshogyan próbálom meg "megkapni" az emberek szeretetét, mégpedig ezzel a "különlegességgel", hogy én esetleg tudnék valami újat mutatni, pl mint Spellbound, ő érdekes, bár néha nem értem, hogy miért megy át egy olyan szerepbe ami esetleg negatív lehet, de gondolom neki ez a "taktikája" vagy nem tudom, én azért szeretném ha pl nem bántanának ok nélkül, de megértem, hogy ő ilyen, ő így fejezi ki magát, és én ilyennek szeretem és fogadom el.... én sokszor nem tudom milyennek is "kéne lennem" hogy egy értékes és elfogadható, megbecsült tagja legyek a társadalomnak. Sokszor a szerepek között ingázok, nem tudom eldönteni, melyik a legjobb "személyiség", mi illik hozzám. De arra már rájöttem, hogy mindig más a megfelelő, tehát a helyzet adja talán. Én azért általában ragaszkodom egy mintához, vagyhát időnként kibillenek, mikor valami iszonyatosan megtetszik, egy stílus vagy személyiség, olyankor hajlamos vagyok "utánozni", vagy átvenni azt. Persze ez sosem jó, mert így kicsit eltávolodok attól aki valójában lennék, pedig ez is én vagyok, de mégsem.... ez amolyan meghasonlás magammal, tulajdonképpen amiket itt leírtam az a lényege ennek, mármint hogy szándékosan előidézek "állapotokat" a fejemben, hogy kitűnjek, hogy megfeleljek, hogy legyek valaki. És van olyan is amikor csak van de az ritka... tehát mikor nem törekszem arra hogy előidézzem. Na az már a rosszabb eset, mivel akkor nem tudok sokszor kijönni abból az állapotból, és halálosan komolyan veszek mindent amit gondolok - ami pedig sokszor ilyen üldöztetéses dolog, mintha valakik direkt rám lennének állva és lefigyelnének. Mindenesetre megvívom a mindennapi harcomat. Viszont van még ezeknél is rosszabb eset, mégpedig a végtelen üresség és fájdalom, mikor semmit nem tudok adni, nem tudok közölni, nem vagyok képes semmire. Na ez a legrosszabb és mivel sokszor van ez, ilyenkor vagy utána megpróbálok szándékosan csodavilágot előidézni. Hogy ne legyen unalmas és ne legyek unalmas. De én már rájöttem, hogy ez hülyeség, mert a legjobb dolgok a természetes megnyilvánulások. Amit most írni fogok lehet hülyeség, de pl azért nézem a Való világot, mert megfigyelem az embereket, hogy melyik a szimpi viselkedés nekem, és ebből leszűröm, hogy valószínűleg másnak is az, és megpróbálok hasonló lenni ahhoz amit én érdekesnek vagy megfelelőnek vélek. De rájöttem a legjobb ha önmagunkat adjuk és ez a Lényeg. :-)