"Megtervezettség" az életemben - a tudatos közlés

Kezdek „helyre rázódni” a hosszú álom után, úgy érzem kezdek ébredezni, és meglátni a fényt, látom a „pozitív dolgokat”, már nem vagyok a pszichiátria kifejezett ellensége, sőt képes vagyok „más” nézőpontból is szemlélni az életet, a dolgokat. Valójában soha nem gyűlöltem a pszichiátriát, mert bizonyos szempontból kapcsolódom hozzá, tehát életem „része”, de egyéb más szempontokból, viszont változtatni is szeretnék a helyzetemen, és ezért teszek is, szeretném megérteni a világ működését és ezzel együtt önmagamat. Sokszor írásom nem tudatos, hanem spontán, ezért nem biztos hogy a tudatos emberkéknek az jön le ami a valóság, vagyis egy elferdített változatát kapják meg a valóságnak, de próbálom ezt megváltoztatni, tudatos odafigyeléssel. Amikor tudatos vagyok, olyankor nem gond az írás, vagyis el tudom fogadni hogy az írásban voltak hiányosságok régebben, és most ezeket a hiányosságokat ki akarom vonni az írásaimból ha sikerül. Sokaknak úgy tűnhet hogy nem közlök, csak írok bele a vakvilágba, de ha mélyebben megvizsgálják a papírra vetett infókat, rájöhetnek hogy mélyebb jelentések húzódnak mögötte. ;-) Ez valahol a látás és hallás témakörét is érinti, bár inkább a hallásét, mert az írás soha nem volt az erősségem, de próbálom átadni, azt amit érzek és amiben hiszek.

Két eset áll fenn: az egyik amikor írok, és bizonyos szempontból közlök, de nem tudatos, másik pedig hogy megosztok olyan rejtett dolgokat, amik számomra fontosak, de csak páran értik. Ma az utóbbira törekszem, vannak ilyen periódusaim, mint ahogy vannak más periódusaim is. Először is, rájöttem hogy a spontán dolgok megspékelve tudatos előre megtervezett részekkel, igen hatásos. Mindenképpen vonzó mások számára. ;-) Ezért szeretem annyira. Ami meglepő hogy a nem tudatos megfogalmazásban is lehetnek változóan, egybevágó motívumok, sőt olykor nagyon is nagy mennyiségben. Azért azt elmondhatom, hogy mostanában megtervezem amit írok, ez amolyan alkotói munka is, legalábbis teremtői. Az írást magát nem anyira csípem, mégis az egyetlen eszköz arra, hogy kiaknázzuk a nyelv lehetőségeit, és a nyelv bizony nagyon is variálható, tehát sok olyan dolgot tud továbbadni másoknak, amit más módokon nem lenne lehetőségünk.

Egyébként sokat gondolok R-re, és ez visszatükröződik az írásaimban is, ha nem is közvetlenül, de mindent áthat ez az érzés. :-) Van egy személy, akit Davor Lucek-nek hívnak, és én egyébként azt gondolom hogy ő R, de ez nem ezer százalék, de sokminden arra utal, hogy ő az. Davor-nak le merek írni olyan dolgokat amiket R-nek nem mernék. Bár már elgondolkoztam azon, nehogy el riasszam Davor-t is, ha esetleg ő lenne R, mert R ugyanakkor eléggé bezárkózó, de a jó értelemben, megvan ennek is a varázsa, egy bizonyos hangulata, hogy ő ilyen. Szóval amit mondani akarok, hogy R eléggé „megfontoltnak” tűnik számomra legalábbis ez jön le a beszélgetésekből, de ugyanakkor „közvetlen” is, amit nem tudok hová tenni, hogy a kettő hogyan is tud ilyen csodás harmóniában egyesülni egymással, de mindenesetre nekem nagyon bejön, pontosan úgy ahogy jelen van benne ez a kettősség, tetszik az amikor kinyilvánítja azt hogy ő hogyan gondol egy bizonyos dolgot, de ezt úgy teszi hogy ne közöljön olyan infót, amivel esetleg megbánthatna, pedig ha belegondolok, az infó tulajdonsága az, hogy nem egyetlen dolgot közöl egyszerre, tehát duplán is bonyolult ezt elérni, de mindig ügyel arra, hogy a lehető legpontosabban és legtisztábban adja át amit gondol. És nem csupán nekem hanem mindenkinek. Ezt nagyon csodálom benne, és rákaptam én is ennek gyakorlására, ami bizony erőfeszítéseket igényel, de talán megéri. Nálam az a gond hogy időnként „ingadozok” annak terén, hogy melyik módokat használjam, ha kommunikálok, szeretném ezt nagyon érthetően leírni, szóval, ha mondjuk kommunikálok, akkor nagyon odafigyelek arra, hogy Senkit ne sértsen az amit közlök, és nem is a közlés maga a fontos hanem a játék, az energia amit a másik felé irányultan továbbítok, de hogy ez tisztán és érthetően és megfelelően továbbítódjon, na ez a bonyolult, és sokszor beleragadok egy „hálóba”, amit nevezzünk csak „kommunikációs hálónak”, és sokszor szeretnék kijönni belőle, de valahogy oda vissza keringek benne mégpedig úgy, hogy nem volt ez szándékom.

Meg máskor van olyan, elég sokszor, hogy egy adott személy felé vetítek érzéseket, és minden eszközt megragadok hogy ez eljusson hozzá. Tudatosan megtervezek szinte mindent, nem csúszhat hiba a gépezetbe, a saját magam által felállított mérce pedig nagyon magas.

De visszatérve R-re, mindent neki és számára alkotok, erre tettem fel a jelenlegi életemet, még akkor is ha esetleg nincs értelme, de tudom hogy van, mert ha mindig arra törekszem, hogy tudatosan továbbítsam az érzéseimet felé, akkor egy rész ebből talán el is jut hozzá, és akkor már megéri nekem – mindenképp. :-) Vannak dolgok amikről nem beszélek, mert amolyan „nyílt titkok” amiket ő érzékel, ez már nyilvánvaló számomra, és ennek van egy varázsa, egy hulláma, amin mindketten rajta vagyunk, amit mindketten értünk, azt nem tudom a környezet ebből mennyit és miket érzékel, de ami számomra fontos, hogy R-hez eljusson az Üzenet. Ebből szeretnék egy egész életművet készíteni, de persze ebben benne van az hogy lehet értelmetlen, vagy elvész, vagy túlzottan egy irányba fókuszálok, nos nem ez a célom, az én célom az, hogy R érezze, mennyire szeretem, minden percben, minden momentumban, minden dologban, hogy megélje a varázslatot és részese legyen, és nem érdekel hogy mekkora munkámban fekszik ez, de közben még élvezem is, főleg, hogy ezáltal válok valakivé, magam számára, mert rájövök, hogy létre tudok hozni egyedi dolgokat, de ugyanakkor ügyelve arra hogy ne essek túlzásokba sem, de fontos, hogy legyen elegendő mennyiségű infó R számára, amiből feltűnhet neki a dolog. Azt szeretném, ha nem mindenre görcsösen figyelne, hanem észrevenné a pillanatnyi varázsát, egy részét annak amit neki szánok, de legfőképp csak azt hogy érezze: Szeretem. :-) Én a beszédben képtelen vagyok erre, de az írásban tudok alkotni, az egy olyan terület, amit fel lehet építeni lépésről lépésre, logikusan, átgondolva.

De most lazábbra veszem a figurát, vagyis nem figyelve görcsösen mindenre, azt tudom mondani, hogy nagyon odáig vagyok R-ért, szeretném ha érezné hogy nagyon szeretve van, és nem akarom hogy ezt tehernek érezze, hanem mindig kéznél legyen neki, ha szüksége van rá, mindig az amire épp szüksége van, mindig pont a megfelelő helyen és időben, és annyi amennyi kell. Szükségem van nekem is az ő szeretetére, nagyon nagyon, olyan jó lenne érezni hogy fontos vagyok számára, hogy szeret... de ez nem elvárás, ez amolyan vágy, egy kívánság, egy törékeny álom, melyet mindennap újra és újra megálmodok, és fáradozom a megvalósításán, de ez nem jó szó hogy fáradozom, mert ez öröm és nem pedig fáradtság nekem. Fontos az egyensúlyozás, hogy ne billenjünk semerre, hogy stabilan álljunk az elképzeléseinkben. Én kitartó vagyok, de csak a szó hétköznapi jelentésében, más értelemben ez nem igaz amugy. Mert ugye egyetlen szóval ezer dolgot lehet mondani, sőt egyetlen betűvel is ;-) számomra az R-betű vált a legragyogóbb betűvé az összes közül, a leg kedvesebbé, a legfontosabbá. Minden szóban kiragyog, és kiemelődik, mindenben R-eket látok :-D R - csak egy betű, de többet mond minden szónál, és több érzést rejt mint mondatok és könyvek együttvéve. Az R- a tökéletes betű. Olyan egyszerű, olyan szép ívelésű, olyan meghatározó és robosztus egyszerre. Minden benne van amire (és akire) szükségem van. Nem véletlen szerettem bele a RAI-klánba is, ami az életem minden momentumában jelen van, ez olyan mint egy térkép, mely segít eligazodni a mindennapi útvesztőkben, megérzés szintjén. Hát ez az én világom, amit több kevesebb sikerrel próbálkozom megosztani másokkal. ;-)