A mindennapok túlélése illetve hogyan is működik nálam, és stb...

Amikor nagyon ki vagyok bukva akkor általában lefekszem az ágyba, magamra húzom a takarót és jobb esetben egy idő múlva elalszom, ha nem sikerül akkor szenvedek, vagy többször felkelek a géphez. Amugy nincs túl jó módszerem a rosszullét ellen. Általában még van hogy Rivotrillal kiütöm magam - az egyetlen "gyógyszer" amit úgy elfogadok, bár jobb lenne ha semmi nem kéne. Amugy invegát kapok a betegségemre a skizora, ja de amugy szerintem beteg sem vagyok olyan értelemben, bár tényleg más vagyok mint egy "hétköznapi ember". Nem tudok alkalmazkodni a legegyszerűbb helyzetekhez sem - pl sok ember egy kis helyen - az zavar és nem egyszerűen viselem el. Ma majdnem dührohamot kaptam, mikor 4-en voltak a szobámban egyszerre (család), de próbáltam visszafogni magam, nem kimutatni de már fogtam a fejem.... nem bírtam magam tűrtőztetni... 1 vagy max 2 ember társasága ok nálam.

Azt hiszem amugy egy fórumba könyebben tudok írni, mint levelet (levelezek pár emberkével – bár mostanában tényleg nem tudtam írni hosszabban), meg a levelezés egy időben ment nekem (5-6 oldalas leveleket hoztam össze, de az sok volt), de most valahogy egy nagy üresség... a gyógyszert továbbra is gyűlölöm, de muszáj bevennem (mert különben itthon fenyegetés, hogy kórházba raknak ha nem szedem). Csak éppen a gyógyszer szépen kiöl mindent belőlem, a csodavilágot is, amire pedig szükségem lenne. Tudod, amikor úgy érzed minden rólad szól és sztár vagy - nekem ez hiányzik, és ha nem szedném a gyógyszert akkor lenne, de nem engedik hogy ne szedjem - megfosztanak a csodavilágomtól - ez nem fair. Dehát ez van. A lelkem nagy része haldoklik, mert elnyomják a mesterséges szerekkel, de a kis hányada küzd és harcol, hogy ismét élhessen. Nem tudom hogy értitek e, de szerintem biztos... :-))

ja meg.... amikor szarul vagyok és mondjuk lefekszem az ágyba, rámjön az hogy sms-ezni kéne vkivel és akkor írok szinte mindenkinek (még annak is aki talán nem is fontos nekem annyira), csak hogy elnyomjam a kínzó magány érzését.... persze ez a telefonszámlámon is meglátszik (még jó hogy kapok segélyt, így ki tudom fizetni), de a legrosszabb amikor írok vkinek és nem ír vissza, akkor nagyon szenvedek - tudjátok szeretethiányom is van, és így próbálom kielégíteni..... hát amugy, lehet hogy rárakatom a netet a mobilomra, a facebook állítólag ingyenes mobilon, azt jó lenne, hogy ne pazaroljam a pénzt sms-ekre hanem ingyenesen tudjak írni ágyból mikor nagyon kivagyok...... ez amugy jó módszer talán ágyból fekve írogatni barátoknak esetleg - ha van és lehetséges - szerelemnek. :-) De amugy nem igaz az sem hogy olyannak írok aki nem annyira fontos (ugyanis mindenki nagyon fontos, csak nem mindenkibe vagyok szerelmes – ezt így értettem – persze nem is írom annak akibe nem vagyok, de még annak sem akibe esetleg az vagyok, csak legszívesebben leírnám R.-nek, de félek, hogy akkor örökre búcsút mondhatnék a barátságunknak és minden kapcsolatnak ami hozzá fűz. Tehát csendben vagyok, nem zaklatom, nem keresem, hagyom hogy ő tegye, ha késztetést érezne rá – bár azt hiszem nem érez és nem is fog - vagy ha igen akkor azt vagy észreveszem vagy nem – nem is tudom, szeretném hinni hogy szeret, de ezt nem lehet elvárni, vagy érez rá motivációt vagy nem).

Másik téma: Drogok.

A drogokról annyit, hogy egyedül azért "érdekelnek", mert már egyszer szerintem volt részem benne, az "élményben" csak éppen fordítva sült el a dolog. Nem én akartam drogot "enni", de valakik azt kevertek az kólámba, és majdnem meghaltam.... akkor sem akartam drogozni, de ki akartak nyírni. Mindegy, még itt vagyok- egyenlőre. A lényeg hogy akkor szerintem kialakult valamiféle függőség a drogok iránt, bár soha nem drogoztam önszántamból. Most is drogok nélkül élek. De sokszor nagyon hiányzik..... ez nem olyan függés mint egy drogosnál, hiszen akkor nem bírnám ki nélküle. De kibírom, csak szimplán hiányzik. De ellene vagyok, mivel tönkreteszi az életet, azzal egyidőben hogy fel is pörgeti egy időre. Meg szerintem az agyam termel vmilyen anyagot ami a droghoz hasonlatos, néha elő tudom szándékosan idézni azon állapotokat, amikor akarom. Van amikor egyszerűen nincs olyan kedvem - akkor nem idézem elő. Mindenestre a drogok szerintem nem feltétlenül rosszak, abban az esetben, ha nem mi keressük, ha nem vesszük be szándékosan, csak valahogy belénk kerül.... akkor - mivel nem volt szándékos bevétel - ki lehet bírni nélküle.

Amugy néha jó lenne nemlétezni..... ezen gondolkozom, de nem nyírnám ki magam...

...Tehát ott tartottam hogy nem nyírnám ki magam. Több okból is. Az egyik: félek a haláltól, és valójában nem akarok meghalni, csak szeretnék egy normális életet (én élet párti vagyok, tök8 hogy mennyit szenvedek vagy szenvedtem már). A másik ok pedig hogy másokkal szemben sem helyes döntés lenne ha ki akarnám magam nyírni és meg is tenném. Mert itt maradnának úgy hogy egy nagy fájdalommal, persze nem az én elvesztésem miatt csak a tény miatt hogy valaki meghalna a családban - nos senkinek nem akarom ezt az érzést okozni, de a fő ok, hogy én élni akarok, bár néha a nemlét felé hajlok, de mint írom a haláltól nagyon is félek, főleg a fájdalomtól vagy hogy nem tudnék "átmenni" könnyen, hanem kínlódás lenne. Ez hatalmas visszatartó erő, meg az hogy utána nem lehetne "visszacsinálni". Ez nem egy olyan dolog, hogy most ehhez van kedvem vagy mondjuk nagyon összejön minden - hát nyírjuk ki magunkat. NEM! Ez nem ilyen egyszerű - ez egy visszafordíthatatlan dolog, és lehet nem is lenne több életem. Akkor meg ugye eléggé gáz.... ha soha többé nem élhetsz már. Főleg mivel nem tudod azt hogy kapsz e lehetőséget a saját meggyilkolásod után az életre (Isten azt gondolhatja - hát ne adjunk ennek mégegy lehetőséget, ha csak így simán kinyírja magát). Szal ezek miatt.

Máskülönben nem mondom hogy nem vagyok ki sokszor, sajnos általában szenvedés van - alapállapot. De akkor is ÉLET. Minimum.