Ismét írok, mert kicsit jobban vagyok, de az az igazság, hogy rengeteget szenvedek, rengeteget alszok, és rengetegszer nincs erőm kikelni az ágyból sem. A Karácsony eltelt, sok sok vendég jött, de én behúzódtam a szobámba, mert nagyon nem tudok sok ember között meglenni, nem tudok felszínesen csevegni, nincs is miről, másrészt kedvem sincs és energiám sem ilyen dolgokra. A szerelembe vetett hitemet pedig szép lassacskán kezdem elveszíteni... mostanában bizalmatlan vagyok mindenkivel, senkit nem engedek túl közel magamhoz, vagy ha mégis, általában megbánom, vagy veszek egy pálfordulatot, amire az illető nem tud reagálni. Ez nem szándékos, sőt mondanám hogy harcolok ezellen - az elmúlt két hétben saját magam szöges ellentéte lettem, mivel elkezdtem úgy érezni, hogy akikben eddig megbíztam, kinevetnek a hátam mögött - nem azt mondom, hogy így is van, csak hogy így érzem. Úgy érzem, mindenkinek aki velem szóba áll, valami érdeke fűződik ahhoz hogy velem kommunikáljon, vagy hogy jó színben tűnjön fel nálam, pedig belegondolva ez hülyeség, de nem tudom ezt az érzést / gondolatot kiverni a fejemből és lelkemből. Tegnap vagy tegnapelőtt voltam a dokinál a szokásos injekciót felvenni, hát nagyon beparáztam hogy ott kell majd maradni, teljesen szétszórt voltam, és a doki aki kikérdezett (egy fiatal lány) olyan ellenszenvesen nézett rám, olyan lenézően vagy nem is tudom, bizonyára én is úgy nézhettem rá, de nem direkt inkább kimerült voltam, de úgy éreztem, mintha lenézne, és a kérdéseiből is ezt állapítottam meg. Amikor adták be az injekciót sokkal hosszabb ideig tartott mint szokott és közben azt éreztem hogy rendesen "beállítanak" az injekcióval, tehát teljesen bekómáztam ami nagyon szar érzés volt. Mostanában szinte mintha minden és mindenki ellenem lenne, kivéve Lilith, neten ő az egyetlen akiben most megbízok igazán. A többiek mind furcsák és érzek valami őszintétlenséget mindenkinél. András, őt kedvelem, de még mindig nem tudok megbízni, szerintem ez hosszú folyamat lesz, sokat csalódtam az életben, és azt képzelem, hogy minden arra megy ki hogy ismét csalódnom kelljen... nem tudom miért érzek ilyen ellentétesen belül, úgyértve ilyen bizalmatlanul mindenki iránt. Szerintem valami nagyon durva szereket kaphatok, amik a gondolataimat is befolyásolják... emlékszem mikor abbahagytam 1 időre a gyógyszereket, semmi gond nem volt, jól voltam, aztán persze ok, elkezdtem furákat képzelni, de még mindig lényegesen jobban voltam mint most.... ja plusz még az hogy így is képzelődök, gyógyszer mellett, szóval nem értem mi értelme szedni, vagy miért nem adnak "jobbat" ha már muszáj... mindig is hangsúlyoztam a naplómban is de a dokinál is meg a családomnak, hogy ez a legszarabb szer amit kapok, de senki nem figyel oda, vagy nem akar, nem tudom. Azt hiszem csak magamra számíthatok mindenféle szempontból. Bár még a legalapvetőbb napi teendőket sem tudom ellátni. Iszonyatosan szenvedek, minden napom egy szenvedés és utálok panaszkodni, bárcsak írhatnék úgy mint régen, hogy milyen élményeim történtek, de már élményeim sincsenek, időnként asztrális szexelek éjjelente, ha sikerül és összejön, de a kórház előtti élményemhez egyik sem hasonlítható, inkább silány másolata mindegyik. Azért ez segít kicsit rendbehozni magam mikor már tényleg nem bírom, na meg a kóla ami frissít és élénkít, bár ezt is megvonnák tőlem ha lehetne, és meg is vonják anyuék, pedig már régen nem velük lakom, de semmi nem segít már rajtam akkor miért kell megvonni azt a kis segítséget is ami épphogy életben tart? Szörnyű beismernem, de a mosás sem megy, sem a saját magam rendbetétele... van hogy csak fekszek és nem moccanok napokig, vagy hosszú órákig nappal. Már chatelni sem bírok, semmit... semmit... semmit...! ELÉG ebből, élni akarok, nem akarok több bogyót, nem akarok szenvedni, mert szenvedni szar, miért nem lehetek végre boldog vagy épphogy legalább jó közérzetem miért nem lehet??
Amit még meg akartam említeni, hogy még mindig szeretem Reményt, de ez viszonzatlan és nem tudom hogyan feledjem el, persze sokan vannak akik szimpatikusak, itt van Lilith akit iszonyatosan bírok, meg András is akit nagyon szeretek mint embert, nagyon értékes, és sokat segít, de hogyan viszonozzam? Mégha tudnám sem tudnám a betegségem miatt. Xeanhez is ragaszkodom, de már nem ír és kénytelen vagyok őt is kiverni a fejemből, mindenkit sorra veszítek el, bár az igaz barátok megmaradnak ez tény, de vajon ki az igazi barátom? Csilla, őt még meg sem említettem, pedig meg kell, mert ő azt írja és mondja hogy szeret, de én nem sokat tudok még róla, de azt beszéltük múltkor hogy lelkitársak vagyunk, és lehetséges hogy így van, csak annyira össze vagyok jelenleg zavarodva, viszont olvastam a naplóját és éreztem valamit, kell hogy legyen vmi, biztos vagyok benne hogy Ő tényleg ismerhet engem, ezért többet meg kellene tudnom róla. Ha lenne energiám, tennék is ezért, hogy viszonozhassam amit érez, de annyira meg vagyok kavarva, az érzéseim a bizalmam mindenkiben, hogy előbb önmagamban kell rendet raknom. Először is őszintének kell lennem magamhoz és mindenkihez.... és azt tudom hogy jelenleg Remény számomra a legfontosabb, még akkor is ha ő neki semmit nem jelentek, sőt ezt tudom, de az érzéseimen nem tudok változtatni, most visszafogtam magam, nem írok neki már rég, és nem is fogok, sőt el fogom felejteni, korban sem vagyok hozzávaló, másrészt ő nem érez semmit, tehát tárgytalan az egész dolog. De azért mindig eszembe jut, bármit is teszek... majd idővel hátha elfeledem... ebben bízom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése