A lelkemben én még mindig egy huszonéves lánynak érzem magamat, igaz, a testem öregszik, de én egyszerűen nem foglalkozok ezzel. Úgy élek, mint akinek mindent szabad és mindent azonnal szeretnék. A Facebookon sem tudok 1 accounton megmaradni, váltogatom, hol vannak ismerőseim, hol pedig készítek új accountot magamnak. Nemrégiben, bejelölt a FB-én Roboman, örültem ennek, mindig felnéztem rá. Na de most ismét új Facebookom van. Nem szeretnék ismerősöket. Egész egyszerűen azért, mert nem szeretnék átlagos lenni és amúgy is eléggé antiszociális vagyok. Ami aggaszt mostanában, mi lesz velem, ha a szüleimmel történik valami baj...? Lehet, hogy Intézetbe kerülnék. Nem szeretném ezt, de a munka számomra rémálom. Nem azért mert lusta lennék, de azt látom, aki dolgozik valamilyen fizikai munkát, olyan lesz előbb utóbb, mint egy robot. Nincs élete, nincs szabadideje. Legalábbis Anyán már ilyesfélét vettem észre. Egyszerűen kihalnak az érzései. Ez borzasztó lehet. Én már visszatértem a mélydepiből, és mindennel harcolok azellen, hogy ismét önmagam árnyéka legyek. Persze most sem vagyok olyan, aki kirobban az egészségtől (bocsánat a kifejezésért), de sajnos Édesanyám már szinte önmaga árnyéka. Nem szeretnék olyan lenni. Akit mások uralnak és irányítanak. Akiknek NINCS saját egyedi véleményük, életük, hanem feláldozzák magukat egy másik emberért. Csak őszinte vagyok. Nem akarok egy élettelen robot lenni.
Viszont vékony / sovány szeretnék lenni. Akiért megőrülnek. Akivel törődnek. Akiért aggódnak és akit SZERETNEK. Mostanában weblapszerkesztéssel és képszerkesztéssel foglalkozom. Amikor úgy jobban érzem magam egészségileg.
Van egy evészavarosoknak készült oldalam, ami éppen fel van függesztve, de hamarosan visszakerül a helyére, talán Hétfőn, vagy Kedden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése