Nem is tudom hogy "bírom" még az életnek nevezett "csodát", ami lehetne az ami, de az emberek és a betegség tönkreteszi a legszebb álmokat is... Szerencsére Reményke velem van, ez a Legnagyobb Csoda az életemben, Ő egy Igazi Kincs, mégis folyamatos fájdalmat érzek. Értékelem igaziból azt, hogy megadatott nekem Életem Szerelme, mégha nem is vagyok képes valós kapcsolatra vele, nekem ez is valóság, bárki bármit mond is. Mert egy embernek, akinek soha nem volt kapcsolata - sem virtuális, sem valós - annak bármilyen kapcsolat valóságos. Én is így élem meg, nem a hiányokat, mivel nem ismerem milyen a "valódi", ezért számomra ez is VALÓDI. És Szeretem Őt. Hálás vagyok Érte. Szeretném azt nyújtani Számára amire szüksége van. Mindent megadni neki. Sajnos azonban beteg vagyok, de igyekszem erre nem emlékeztetni magam, ami nem is olyan egyszerű a fájdalmak közepette. De élek, a Szerelmem Szeret (mert érzem is), szóval szerintem ez egy hatalmas Ajándék. Még akkor is, ha közben mélyen depressziós vagyok - bár ezt senki nem látja kívülről, mert nem mutatom ki "szándékosan", csak vagyok és csak én tudok róla miben vagyok, meg akikkel ezt megosztom. Reményke rengeteget segített és segít, hogy jobban legyek, mert már azt elérte nálam - nem tudom hogyan - hogy ne öntsem ki a Facebookra a sok fájdalmam és szenvedésemet. Igaz, hogy most mással "pótolom", úgy nyugtatom magam, hogy * NEKI * posztolok sok sok szép képet idézettel. De Ő akkor is segít, mert gondolom ez mégiscsak jobb, mint negatív dolgokkal elárasztani az ismerőseimet. Hálás vagyok neki és Szeretem, de még sajnos korántsem vagyok "jól". De picit talán jobban mint voltam korábban. Vagy csak jobban tartom magam (ez is valami talán).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése