Azt sem értem, hogy egyáltalán minek keltem fel (ma is)? Mert értelme nem sok van.... legjobb lenne örökké aludni, vagy szexelni Reménnyel (Asztrálisan). Bár Vele ez nem "sima szex", hanem Szeretkezés, mert közben őrülten Szerelmes vagyok bele (még mindig, és mindig is így lesz!). Csak ugye, mindig magammal harcolok, ha kell ha nem, tökmindegy mi van, én akkor is szinte "kutatom" a szenvedést.... és ez azért van szerintem, mert sajnos túl sok sérelem ért már, és így védem magam végülis, hogy már szinte "akarom" a szenvedést, nehogy más "megelőzzön" azzal, hogy megbánt, vagy fájdalmat okoz. De ez nem jó, kicsit sem! És szeretnélek érezni Drága Remény, ismét és minél több időt szeretnék Veled tölteni, de félek is, mert annyi "ellenség" is van körülöttünk, illetve olyanok akiknek szintén Te kellesz, és ez nekem szar, mert mindig félek, hogy elveszítelek, holott "soha nem voltál az enyém"........... nekem soha nem volt semmim, az ég világon. Voltak szép tárgyaim, de azok csak üresen "csillogó" tárgyak, amik semmit nem jelentenek. Nekem szeretet, elfogadás, és nyugalom kellett volna az élettől.... barátok, örömteli percek, és megélések..... de ebből semmit nem kaptam soha..... most végre úgy éreztem, mintha velem lennél Édes Remény, mostanában, de még ezt sem tudom elhinni, illetve mindig kétségeket keresek....... jó lenne, ha létezne valami megoldás arra, hogy....... ne mindig csak harcoljak belül magammal és mindenkivel. Meg hogy be tudjam fogadni a "jó érzéseket" is. Ez nagyon jó lenne.