"Ha nem változtatsz, nem fáj annyira" - valami ilyesmit írtak nekem a pro ana oldalon. Nem, semmi baj, nem esett rosszul, pont azért mivel tudom, hogy nem annyi az egész, hogy akkor mától másképp lesz és másképp is lesz. Amúgy próbáltam a napokban "visszaszokni" az evésre - úgy, hogy lehetőleg ne hízzak, de ez persze nem jött össze. Ettem főtételt, amit mama csinált, főzeléket, káposztás tésztát (oké ez talán nem a legegészségesebb), s annyit értem el vele, hogy feldagadt az arcom és begyulladt a szemem. Pedig tök átlagosan ettem, nem sokat, csak úgy normálisan. Persze emiatt (amik előjöttek), el is ment a kedvem a gyógyulástól... ez nem gyógyulás. A másik pedig Remény, hogy nagyon szeretem, és nem tudom hogyan ne gondoljak rá. Persze hogy fáj, hogy kerül és nem keres, és nem számítok semmit. De azt hiszem ez nem (csak) az én hibám. Azt hiszem kezdem elfogadni, hogy ez a szitu, nem szeret - ez van. Miért ne lehetnék én magamban erős? Aki nem függ másoktól? Persze nagyon szar, mert ugyanúgy szeretem még Remet. De nem lehet hogy egész életemet arra tegyem fel, hogy tök értelmetlenül, feleslegesen szomorkodom. Persze ez sem olyan, hogy oké, mától nem érdekel, de azért félre tudom tenni a rossz érzéseket, és mással foglalkozni. Nagyon fájna, ha tudnám, hogy valaki mással összejön..... összetörnék lelkileg. Köszönöm, hogy eddig ez nem történt meg, vagy legalábbis nem tudok róla.
Hogy lehet elfelejteni életünk szerelmét? Hogy lehet "nem törődni" azzal, hogy szeret e? Azt mondták, sírjak egy napot de aztán felejtsem el, hiszen ő nem akar. Persze, persze mondani könnyű, de hogyan valósítható meg??? Hogy csak 1 napot sírjak? Hogy ne hiányozzon, hogy másra gondoljak, hogy elvonatkoztassak? Voltatok már szerelmesek? Tudjátok mit jelent a "Szerelem" szó? Mert ha igen, akkor azt is tudnotok kell, hogy a szerelem az örök. Az Igazi. Jobb nem is belemenni ebbe, mert túl fájdalmas....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése