Egy időben azt gondoltam magamról, hogy leszbikus vagyok, sokáig, nagyon sokáig nem tudtam vonzódni a férfiakhoz, csak nőkhöz, aztán ez hirtelen átváltott abba hogy a nőket hirtelen elutasítottam, hirtelen elkezdett zavarni az hogy túl érzelmesek, és nyíltak, és elkezdett vonzani a fiúk/ffiak lelki világa, amely több rejtélyt és misztikumot foglalt magába, illetve jobban mondva, ritka ez is a ffiaknál is, de megismertem pár olyan személyt akik igencsak megfogtak belsőre, meg viselkedésre, gondolkodásra, akkor rájöttem én nem lehetek leszbikus, hanem biszexuális, de ez igencsak bonyolult, mivel nekem még nem volt testi kapcsolatom senkivel, tehát szűz vagyok még, 29 éves létemre, ami nem érdekel ha ciki, de rájöttem hogy valószínűleg én is aszex vagyok és azon belül (biszex), de az utóbbi időben inkább (hetero). De nem volt jó a felismerés hogy én soha nem tudok majd normális kapcsolatban élni, olyanban ami testiségen alapszik, mert félek az érintésektől, azt sem tudom elviselni ha valaki megsímogat, pl szülő, vagy megölel, nekem az sosem okozott jó érzést, és gondolkoztam rajta, hogy akkor valami baj van velem, másképp működöm mint mások és ez nem jó - de változtatni nem tudok rajta. Sokszor mikor sírtam vagy szomorú voltam, a családtagjaim érintéssel akartak megvigasztalni, de én mindig elhúzódtam és most lehet azt mondani hogy ez illetlenség és bunkóság, de én nem bírom ki ha megérintenek, viccelődtek is sokat vele hogy olyan vagyok mint egy "mimóza" (a nevem is "M" betűvel kezdődik amugy), meg rosszul esett a családtagjaimnak hogy nem hagyom magam megölelni, megpuszilni - a puszitól konkrétan rosszul vagyok de néha erőltetem, hogy ne essen rosszul másoknak, de nem nagyon szeretem. Nagyon szeretnék "normális" lenni ilyen értelemben is, hogy bárcsak elviselném mások érintését, de nem tudom. Nem tudok másképp érezni. Ez nekem nagyon rossz és bűnösnek érzem magam emiatt. Sokszor úgy érzem nem vagyok elég jó de más miatt is ezt érzem, tehát más dolgok miatt. Sokszor voltam viszonzatlanul szerelmes, ami furcsa hogy gondolatban el tudom képzelni sőt vágyom arra, hogy a szeretett személyt megöleljem, de pl szexről nem tudok fantáziálni, nem tudok elképzelni egy szeretkezést, hogy az miért jó. Én valahogy másképp képzelem az egész kapcsolatot, gondolatban elképzelem hogy egymás mellett fekszünk a szeretett személlyel és fogom a kezét (vagy még az sem, hanem csak simán fekszünk) de semmi több. Engem ez tökéletesen "kielégít(ene)". Nem vágytam soha szexre. Nem érzem szükségét. Számomra a boldogság teljesen más fogalom. Nem vagyok szexuális beállítottságú (ja és mindemellett szociális fóbiám is van - nem merek emberekkel találkozni félek megnyilvánulni mások előtt, ez is tartozhat a témához... szóval a társas érintkezés számomra nehéz..).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése