Vers

Ma itthon a költőkről beszélgettem, és kedvet kaptam verset írni.:

Remény

Ó Remény, mondd
miért vagy te Remény?
miért csüngök minden szavadon
miért emészt el a fájdalom?
- mikor rád gondolok, s érzem
reménytelen létem...

Ha te Remény vagy,
miért hozol szívembe
reménytelenséget?
s a kétség békén nem hagy!
Oh, mutasd meg igazi arcod,
nem vívhatom egyedül e harcot.

De Remény a neved, s mégis
hű vagy nevedhez,
mert te vagy egyetlen vígaszom
mikor felemészt a bánatom.
Gyönyörű barna hajad 'loboncos',
barna szemed enyhülést hoz.

Minden mi vagy kell,
mert a Remény mi a végső
ebben a nagy káoszban,
hát keress fel míg nem késő!
Oh Remény, fáj hiányod,
izgat s kínoz látványod!

Vess hát véget kínomnak Most!
Gyere, ölelj magadhoz.
Símogass szelíden, a tavaszi szélben.
Maradj velem sokáig,
az utolsó órámig.
s szeress, míg nem késő!