Az ideálokról

Ha kérdezitek - Nincs ideálom. Volt idő, mikor volt, de azóta rájöttem, hogy minden embernek van valami hibája, nincs tökéletes ember. Még az sem az, aki annak tűnik. Egyik ember sem jobb, sem rosszabb a másiknál. Talán egyedül a gyerekekben van valami ami varázslatos, megmagyarázhatatlan. Van bennük valami, ami a legtöbb felnőttből kiveszett már: az a Hit amit az ideálok iránt éreznek. Ők még hisznek a tökéletesben. Az viszont tény, hogy Jézus tökéletes volt. Mindenféle szempontból. Csakis Isten lehet tökéletes, senki más. A gyerekek még hisznek abban, hogy valaki, aki tökéletes valamiben az mindenféleképpen is tökéletes... pedig ez csupán a látszat. Ezért nem tudok szerelmes lenni, mert képtelen vagyok a hibákat elfogadni. Ha valakiben felfedezek akár egy kis tökéletlenséget, akkor már nem tetszik és kiábrándulok belőle. Mivel rájöttem arra, hogy minden ember tökéletlen, ezért nem tudok többé szerelmes lenni. Tudom, hogy én is az vagyok... és éppen ezért nem hiszem el, ha valaki szerelmes belém, mert az a valaki is csak áltatja magát, hogy én jobb vagyok mint bárki más. Mert én ugyanolyan vagyok, mint a többi ember... igaz, hogy van valami bennem ami különbözik: méghozzá az, hogy ezt felismertem.

És az, hogy én harcolok azellen, hogy tökéletlen legyek. Vagy legalábbis, hogy olyan legyek mint az emberek nagy része. MERT a különbség, hogy én nem nyugszom bele abba hogy én is olyan vagyok mint más. Ezekután gondolom egyértelmű a kérdés, hogy hogyan harcolok ezellen.... nos, egyszerű: nem keresgélem a partnerem állandóan, és nem akarok olyan életet élni mint egy átlag ember: egyszerűen nem vagyok rászorulva a szerelemre és egy partnerre. Megtanultam egyedül élni, mégis boldogan. Nehogy azt higyjétek, hogy az a boldogság, ha valaki ott van mindig veletek és együtt éltek! Nem. Sokkal jobb útkeresőnek lenni egyedül, mint együttélni valakivel, aki belevisz az átlagosságba, a megszokottba. Sokkal jobb különbözni, mint hasonlítani a nagy átlaghoz. Higyjétek el ez az igazi Szabadság! :))