Energiák

Ma voltam a Gadara-házban a Csoport-on, eléggé érdekes volt. Vagyis nagyon tetszett a mai!! Arról volt szó, hogy egy embernek három énje van: egy gyermeki egy szülői és egy felnőtt énje. Szituációs gyakorlatokat "játszottunk". Viszont én nem tudtam eljátszani a szülői én-t :( Valójában eléggé nehéz volt az egész számomra, eleve az, hogy megjátsszak valakit aki nem én vagyok. Egyedül a Gyerek ént tudtam eljátszani! Viszont elég tanulságos volt. Talán hihetetlen, de az egész csoportból a legjobban egy valami maradt meg bennem: az egyik csoporttársunk végig kivonta magát a Csoportból, mert ő mást vall mint mi, vagyis ő elutasítja ezt a fajta pszichológiai szemléletmódot, hogy három énünk van. Ő abban hisz, hogy vannak energiák, és az energiákért folyik az úgymondott "harc" az emberek között, minden egyes tranzakcióban és társas érintkezésben. Be kell ismernem én inkább vele értek egyet. Szerintem is minden de minden az energiák körül forog, ha valakivel érintkezünk bármilyen szinten. Szóval a Csoport végén kifejtettem neki hogy mennyire igaza van..

Hihetetlen, hogy mennyire rá vannak állva az emberek arra, hogy egymástól elszívják az energiákat, vagy ha valakinek többlete van akkor azt leadja... Szinte minden ekkörül forog. Ez a felismerés rossz is, de jó is azért. Rossz, mert hányinger kerülget, ha belegondolok, hogy ez az élet és ebből áll minden társas érintkezés, a tudat alatti érdekből. De jó is, - mármint a felismerés - mert legalább tudatosan oda tudok figyelni arra, hogy megpróbáljak ezen változtatni, legalább önmagamban.

Ma írtam Zsikének, ő egy nagyon különleges lány, de ő tényleg az! Ő nem az akire csak úgy rámondjuk, hogy különleges, hanem ő az is! Van benne valami, ami összeköt engem vele és nem hagy tőle szabadulni. Nem mintha menekülnék előle vagy valami, csak úgy mondom. Szóval ma írtam neki, mert volt egy nagyon jó írása az iwiw-en, ami mélyen belémhatolt mint egy villám, de a jó értelemben. A Vakablakokról írt, de az egészből nem is az jött le, amiről írt, hanem egy mélyebb mondanivaló... az élőhalottakról... mert mi mind azok vagyunk... főleg azokról beszélek, akik nem tudnak felnőni, mint például én vagy Zsike. De mondjuk nem is arról van szó hogy nem tudunk felnőni, bár tény, hogy nem tudunk, inkább arról, hogy nem is akarunk felnőni. Mert eleve elutasítjuk ezt a rendszert, ezt az életet amibe belekényszerültünk. Mert ez egy szervezett rendszer ez a világ, ez az emberi élet, de mi valamiért élesen szembenállunk vele. Nehéz lenne okokat mondani, hogy ezért vagy azért, valahogy minden közrejátszik benne, a viszonyok, az utalások, az érzések és érzékek, a kapcsolatok, meg az egész úgy ahogy van. Mi egy külön csoportot alkotunk, az örök gyerekek csoportját. :PPP Akiknek szükségük van anyára és valakire aki gondoskodik róluk, na nem úgy hogy halálra ajnároz vagy ilyesmi, mert attól is kiütésesek leszünk, hanem egy valakire, aki mellett gyereknek érezhetjük magunkat. Ennyi... csak hagyjanak gyereknek lenni, mert mi azok vagyunk és tudom, hogy sohasem fogok felnőni... és nem, ez egyáltalán nem szomorú! Az a szomorú, hogy fel kell nőni és megváltozni és elveszíteni önmagunkat, és belekényszerülni egy helyzetbe egy lelket magunkba erőltetni amivel egyszerűen nem tudunk azonosulni. Ez a szomorú. A társadalom ezt követeli. De tőlem ne követeljen csak semmit. Én az Árral szemben úszok örökre. Mert ez vagyok Én.