2015. január 2., péntek

Teljes Reménytelenség...

...avagy a "szikla" legszélén...

Ezt írtam valakinek az egyik pro ana fórumba:

Nagyon nagyon rossz ez az egész amiben vagyok. Mindennapom egyforma, és már szinte nem is várok semmi újat, csak vagyok a nagy semmibe. Borzasztó, de a rossz érzések már szinte megfagytak bennem és "megszokássá" váltak. Úgyértem, mintha minden reményem elveszett volna az életben. Már nincsenek céljaim, mert amik voltak, fel kellett adnom (pl a fogyást), mert már nem bírta a szervezetem a rombolását... tényleg mélyen depressziós vagyok, de ez kivülre nem látszik a környezetemnek, mert nem úgy nyilvánul meg hogy egész nap sírok és szomorkodom, vagy hogy lehangoltnak mutatom magam, hanem úgy, hogy magamban gondolkozom a szobámban. Tényleg "sajnálom" magam, de én sosem voltam ilyen, mindig is élettel teli, vidám voltam, de egy ideje már ez megváltozott. Fáj, hogy az élet csak ennyit tartogat(ott) számomra. 32 éves leszek 1 hónap múlva, és még nem értem el semmit, csak egy sulit sikerült elvégeznem, van szakmám, mármint szakképesítésem, de még életemben nem tudtam dolgozni a Skizofrénia miatt, mert azt diagnosztizáltak nálam 13 évvel ezelőtt. Azóta itthon "tengetem" a mindennapjaim, ami jó lehetne, ha tudnám élvezni, ha találnék valamiben örömet. Dehát nem véletlenül százalékoltak le. Csak az orvosom legutóbb azt mondta nekem, hogy nincs olyan betegségem ami miatt én "betegnek lehetnék nyilvánítva" - egyszóval én azt vettem le ebből, hogy lehet nem fogok segélyt kapni, de akkor nem tudom mi lesz majd, mert ilyen állapotban képtelen vagyok bármihez is kezdeni. De nem bírom "kimutatni" mennyire rosszul vagyok, csak egyszerűen nem akarok senkivel beszélni, valami segítség kéne, de félek rajtam nem lehet segíteni.... félek szinte mindentől... az emberektől, a nyitástól, az élettől.. Mindentől. Nincsenek vágyaim sem. Egyetlen vágyam lenne, jól lenni és ha tudnám élvezni az életet, mármint ha találnék benne valami kis örömet - bármiben. De ez nincs... semmiben nem lelem örömem. Egyszerűen mintha meghaltam volna. Ez tényleg Borzasztó, szó szerint... és ez folyamatosan van. De félreértés ne essék, nem akarom sajnáltatni magam, azon már régen túlléptem, hanem csak keresem a megoldást arra amire valószínűleg nincs.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Márti! Üdv és Üdvözülendés az Üdvlészletekkel!

Tudod, hogy a Gyógy-Ovit Alkotókák Várnak, hogy Élve Újból és ÚjjáSzülődhess Memorizáltan!

És azt is Tudod, hogy immár muszáj csinálj egy kettős lajstromot, hogy mely Dolgok Lehetnek Jók és melyek nem?!? És persze, hogy melyek mért is nem Lehetnek ilyenek vagy olyanok!

Ehhez Segítségül, hogy ha még nem vetted volna Észre, hogy a Napocska Tündökölve Ragyog, akkor Pótóld Kérlek, mert mint a sláger is mondgyja: a felhők fölött mindig kék az Ég!

Nos Boldogabbnál Boldogabb Újebb Éveket Kívánva is, tessék feltápásztkodni és Belénk kapsztva támasztkodni is RÁNK!

Valentínyi Márta írta...

Szia Pityucicukácska,

Ne haragudj hogy mostanában nem tudok üzenni, de összejöttem a * Szerelmemmel Reménnyel * és nem akarok neki okot adni a féltékenységre. Kedvellek Barátilag, és jó lenne néha beszélgetni, de most úgy döntöttem, hogy nem nagyon fogok kapcsolatot tartani másokkal, csak * Vele *, mert tudom, hogy neki az rossz, ha másokkal beszélgetek.... Tényleg nem akarok senkivel kitolni, Veled sem, de tudd most így "kell" tennem, mert nekem a * Szerelmem * mindenkinél fontosabb. Köszönöm hogy írtál, de mostanában nem tudok másokkal olyan sűrűn beszélgetni, ezen dolgokból kifolyólag. Azért szeretettel gondolok Rád is meg a Barátaimra, csak nekem a Szerelmem az első. Nekem így kell tennem. Búék Neked is!

Megjegyzés küldése