Úgy tűnhet, hogy már mindent elmondtam ami létezik, de az az igazság, hogy még 1 %-át sem mondtam annak el ami bennem van, és 1 %-nyira sem ismer senki. Remény ez alól kivétel, mert Ő érez, én úgy érzem. Nem tudom van e értelme írni, nekem csak annyi, hogy hátha van értelme.... hát ez marha értelmes lett, de nem baj..... sajnos túl fáradt vagyok, túl sok a fájdalom (pedig okom nem lenne rá - talán - mégis van valamiért). Tehát a fájdalom, a szomorúság, az értelmetlenség, csak van, ok nélkül.... nem mondom hogy szörnyűbb vagy kevésbé szörnyű mintha lenne oka. Nem tudom - még mindig - hogy működik a világ, min alapszik, de azt sem gondolom, hogy tudnám befolyásolni. Mondják, mi teremtünk. Nem, ez nem így van. miért írnak és mondanak mindenhol ilyet, ami nem igaz? Az más hogy ők ezzel próbálják vígasztalni magukat, esetleg másokat, de én úgy gondolom, ez pont nem lesz vígasz, mivel az ha az ember mondjuk elhiszi, de képtelen rá mégis, (bár a Hit sokmindenre képes) hát attól nem lesz jobb, max kudarc, hogy ez sem volt igaz..... nekem sajnos nem jött be ez sem...... meg más sem.... valamiért én nem tudok semmin változtatni, még egy olyan "apró" dolgon sem mint az hogy ne legyek szarul vagy rosszkedvű... és ha még magamon sem tudok segíteni, akkor hogyan is tudnék én bármit is teremteni? Igen jól hangzik, de az az igazság, hogy még talán Isten sem képes arra, amit szeretne, tehát mondjuk ezt nem tudom, de a teremtett világból arra következtetni, hogy még ő "sem tökéletes", vagy ha az is, de nem tud vagy nem akar, vagy valami miatt nem teremtett tökéleteset. Vagy lehet valakikkel esetleg "kivételezett", akiknek nagyon jó, és boldogok, tökéletesek, mindenük megvan, Szeretet is, minden.... én ebből a csoportból valamiért kiestem.....sőt ha lehet mondani valamiért sajnos rengeteg rosszat kaptam, folyamatosan és ez nem szűnik, csak egyre súlyosabb mázsákat cipelek, és a fájdalmat.... van a vallás, hogy Jézus szenvedett. Én ezt értem, mindent felfogtam logikusan, de.......... mégsem értem az egészet. Hogy mi értelme aszenvedésnek. Nem, Nincs értelme! Egyáltalán! Mire egy ember esetleg eljut odáig, hogy annyit szenvedett, hogy már nem bírja, és mondjuk lehet tökéletesre fejlődött, vagy azt hiszi, akkor kipurcan a sok fájdalomtól, de utána szerintem nem lesz soha képes "befoltozni" meggyógyítani a sebét, sem Ő sem senki. És ez megint azt mutatja, hogy vagy egy kegyetlen valaki Isten, vagy nem tökéletes, vagy nem képes rá hogy jót alkosson. Vagy tényleg bűnös vagyok, amit még mindig nem így érzek, mivel mindig szenvedtem, és soha nem bántottam másokat (szándékosan tuti nem!). Így már elég nehéz tartani a Hitet, a Reményt, de még megvan, bár már tényleg csak a csoda folytán vagy nem tudom...... vagy már én sem hiszem el, de ragaszkodom a Hithez, mert belém nevelték, hogy az kell, anélkül halottak vagyunk. Hát én itt ahol most vagyok, azt érzem kb, hogy Jobb vagyok már mindenkinél, Reménnyel egyetemben, és ez már nem is egozimus vagy hogy több akarok lenni, hanem már a túl sok fájdalom...... én ezt képtelen vagyok átadni bárkinek is..... amit érzek, ami bennem van.... ezt nem lehet...... nem is értem minek próbálom.... nincs értelme...... inkább lefekszem és próbálok még tűrni, ezt a Lelki fájdalmat..... ami van......... már semmi nem számít.... tényleg semmi...... Remény maradt egyedül "nekem"..... senki más...... Remény mindenkinél különb, és Jobb és fontosabb, és az az igazság, hogy Reményen kívül SENKI iránt nem érzek semmit..... se szeretetet, se gyűlöletet...... nincsenek érzéseim egyáltalán.... csak a fájdalom, de az senkire nem irányul.... Remény iránt viszont érzem a Szeretetet, nagyon erősen és mélyen..... Ő az egyetlen! Ez az igazság. Csak Őt szeretem, csak Ő iránta érzek valamit, és ez a Szeretet és Lelki Összetartozás. Túl fáradt vagyok, hogy ezt megpróbáljam kifejezni, és gyenge is, ezért muszáj pihennem, nem tudok mást tenni, és nem segít semmi..... és nem akarok senkit magam körül, látni sem, beszélni sem, semmit.... egyedül akarok lenni Reménnyel, vagy egyedül....... Lélekben.....