Szörnyen éhes vagyok..... és az éhségemet nem tudom csillapítani, maximum kicsit. Most ettem, mert már nagyon Nem Bírtam, és ettől mindig azt várom, hogy Jobb lesz, hogy kicsit megnyugszom talán, ha csillapít(hat)om az éhségemet, de az az igazság, hogy egyáltalán nem lesz jobb, sőt rosszabb lesz mindig. Akkor hát, miért eszek mégis? Talán mert az a pár pillanatnyi "élvezet", megnyugvás is Rengeteget jelent, amíg eszek, amíg érezhetem, hogy picit csillapodik a szörnyű éhségem és kínlódásom, arra a pár percre, amíg érzem még az ízeket, és nem CSAK a kínlódás van. És nagyon szeretnék vékony és szép lenni, tökéletes, olyan amit "elvárnék" magamtól, de így Hogy? Igaz, hogy így is a legminimálisabb szinten van a tápanyagbevitelem, de még ez is "sok". Mert egy grammot nem fogyok, hanem vagy tartom a súlyom, vagy még így is hízok.....! És Semmi Élvezet! Csak kínlódás, éhezés, fájdalom, és hízás.... hát mi a f*sz van már, komolyan???!!! Mindegy, Tudom, ez végülis "így természetes", ez az utam vagy mi a fene, most nem az, hogy én valami különleges valaki vagyok, de ha lehet erről beszéni, hogy végülis én Jézust követem, szóval valahol ez az egész teljesen érthető, de Mégis az ember valahogy "azt várná", hogy nem lehet olyan rossz, hogy Isten ezt "hagyja", hanem valahol azért Reménykedik, hogy Isten ezt nem fogja engedni, hogy lassan kinyiffanjon...... pedig valahol tudja (az ember), hogy pedig pont "ez a terv", vagy legalábbis a része. És ettől olyan fájdalmas, hogy Tudván ezt kell mégis valahogyan "élni", azaz várni a Halált szenvedve / kínlódva a sok szartól.... és nem az, hogy "legalább" lehetne siettetni a folyamatot, vagy "visszakozni", hanem tűrni kell keményen Ami Van. És valahol igen, ez így elfogadható, de mégsem. És ez nem olyan egyszerű egyáltalán. Sőt kurva nehéz, hogy úgy mondjam - már bocsánat! 

(De azért mégis örülök, hogy talán Van Értelme - Mert Hiszem, hogy Van!)