Rendben, visszatettem a hozzászólási lehetőséget. Mert nem igaz, hogy olyan gyáva legyek, hogy képtelen legyek elviselni, ha bántanak. Rettegek a bántásoktól, de talán szembe kell néznünk AZZAL amitől félünk. Tessék, bármilyen véleményt, hozzászólást lehet írni, ha már ilyen nyitott könyv az életem. Ez azért van, mert egyszerűen félek bárkinek is személyesen beszélni ezekről, amiket a blogomban leírtam. Néhány dolgot mamámmal szoktam megbeszélni, Ő az egyetlen (?) aki képes meghallgatni a valóságban. Ez nem tudom szomorú e vagy reális, vagy minek nevezzem, de nekem fáj, hogy egy blogban kell leírnom amiket érzek, a fájdalmaim az érzéseim, mert senki nem kíváncsi rá.... nem is ez fáj, talán az, hogy csak nekem (?) jelentenek a saját érzéseim valamit.... nem is tudom mi fáj, talán az, hogy a világ nem olyan amilyennek megálmodtam kiskoromban.... de gondolom ennek oka van, és én is csak elrontok sajnos mindent, pedig nem akarok. Próbálok igyekezni, de nekem szükségem van a közlésre.... persze gondolom, ha valami nagyon nagy sérelem érne, lehet az elnémítana, de arra azért nyilván nem vágyom, hogy mégegy (vagy több) trauma jöjjön az életben. Én szeretnék JÓ ember lenni, és elmondani mik vannak bennem, és persze hogy szeretném, ha más is hozzászólna a gondolataimhoz, csak rettentően félek, hogy bántani fognak, félek a fájdalomtól... de bátornak kell lennem, mert az úgy nem ok, hogy csomó mindent közlök, én meg nem vagyok kíváncsi arra amit más hozzátenne. Igenis érdekel, és fontos. Csak félek, de megpróbálok bátor lenni, még akkor is ha megsebeznek. Legalább azt el tudom mondani, hogy őszinte vagyok. Azt hiszem.