Az a fő "probléma" (az egyik, de ez csak a kicsi), hogy egyáltalán nem érdekel senki, hidegen hagy ki mit gondol rólam. Csak azért érdekel, mert félek a bántásoktól, fájdalomtól, de tényleg az a "baj", hogy senki véleménye nem érdekel. Talán Reményé igen, de tőle is "félek", úgy érzem egyedül akarok lenni, de szemlélődni, akarom, hogy létező emberek vegyenek körül, de az a baj megint, hogy már senki nem érdekel.... és tudom ez gáz..... de leginkább már csak aludnék vagy nem tudom.... elveszítettem minden iránt az érdeklődésem. Magamba fordultam. És gáz, mert ez sem érdekel, hogy ennyire antiszoc vagyok.... fáj, de valahogy....... nem érdekel semmi és ez szörnyű....... egy életképtelen nulla, egy senki vagyok. De még ez sem érdekel, pedig valahol belül mélyen fáj nagyon, de ezt eltemettem magamban jó mélyre, hogy soha ne érezzem, és ne kelljen vele szembesülnöm. De ennek semmi értelme, sőt csak magamnak nehezítem meg az egészet. Nem akarok már küzdeni, de még küzdök az életemért.... Sajnálom, mert nem akarok a Szeretteimnek fájdalmat okozni, mert igen ŐK fontosak nekem, de túl gyenge vagyok küzdeni.... mégis még küzdök, de hogy miért már komolyan nem tudom. És ez nagyon fáj - nekem is.