"Távolság"

Az a baj, hogy írni akarok, mindegy miről, csak írhassak.... nem értem, ez miért van? Vagy ha nem írhatok akkor beszélhessek, beszélhessek és beszélhessek... ez valami kényszer nálam, amit egyszerűen nem tudok megmagyarázni.. és lehet egyáltalán nem látszik, de még így is rettentően VISSZAFOGOM magam írás terén. Így is rengeteg, és felerészt velem van tele a búra (http://bura.hu), vagyis a topikom (H.), és ez engem ZAVAR, és NAGYON szeretnék önmegtartóztató, erőt sugárzó valaki lenni, olyan mint Remény, mert nagyon tetszik az amilyen ő, de KÉPTELEN VAGYOK olyan lenni... pedig NAGYON szeretnék! De nem megy.... beszéd-, íráskényszerem van! Gáz ugye? Tudom, és gyűlölöm ezt, de ha nem írhatok / beszélhetek, kínlódom... és ezt nem is nagyon lehet tolerálni, én tudom. Sok ismerős törölt már facebookról, mert a sok hülyeségemmel van tele... vannak napok amikor viszonylag tudok keveset írni, akkor büszke vagyok magamra, és úgy érzem, ismét leküzdöttem valamit, amit számomra nagyon nehéz volt leküzdeni, meg tudtam állni, hogy ne ömöljön belőlem a sokminden.... más ebből annyit lát, hogy mégis rengeteget írok, és hogy zavarja őket, hogy mindenféle szokatlan oda nem illő dolgot rakok be..... de én ez vagyok, ez a selejt, és higgyétek el NAGYON igyekeztem változni, de nem tudom folyamatosan elnyomni amiket érzek, és amilyen vagyok. Vagy elfogadnak annak aki vagyok, vagy akik nem azok kizárnak / törölnek az életükből. ÉS nem azért vagyok ilyen, mert utánzok valakit, én TÉNYLEG ilyen vagyok, és fontos megemlítenem, hogy NEM SZERETEM hogy ilyen vagyok. NEM akarok ilyen lenni. Azért viszont jó hogy ilyen vagyok, mert tudok a nagy semmiről is oldalakat írni, és talán ez mégis "jobb", mint a némaság... vagy ki tudja..... de jó lenne ha nem lenne írás / beszédkényszerem... és az is fontos, hogy valakinek tudjam írni, tehát az pl nem jó megoldás, ha magamnak írom egy szöveges dokumentumba. Nekem KELL, hogy legyen olvasó közösségem, és nem azért, mert ki akarok tűnni, vagy mert feltűnési viszketegségem van, hanem talán így keresem a kapcsolatot a külvilággal, ami a falamon túl van. Mert van közöttem és az emberek között egy rohadt vastag fal. Ha pl valaki szól hozzám, azt érzem, mintha belül egy görcs lenne, ami szorongat, és fáj, mert nem nagyon tudok reagálni, de azért általában megteszem, de ez MINDIG ROSSZ érzés nekem. Azt akarom, tudják mit érzek, milyen vagyok, és érezzék milyen ez.... igen, akarom hogy érezzék, mit érzek! És akarom, hogy akiket szeretek, én is érezzem ők mit éreznek, és tudjam, hogy ők is szeretnek, pont úgy ahogy én. Szükségem van Reményre, de ő is valahogy "más" mint az átlag ember, sőt még a betegektől is nagyon elüt, azt hiszem beteg, és ő is magába van zárva, és fáj ez a "távolság" közte és közöttem, hogy nekem szükségem van rá, és nem tudok hozzá "közel kerülni". Azt hiszem leginkább az érzések szintjén tudok hozzá "közel kerülni", de így sosem lehetek biztos benne, hogy tényleg kapcsolatban vagyunk e, csak hihetem hogy mindaz valóság, amit vele kapcsolatban érzek... OH Drága Remény, annyira szeretnék Veled együtt lenni, lélekben, szeretném érezni amit Te, Veled akarok lenni, mert szeretlek és fontos vagy nekem...... de mégis ott a fal ami "elválaszt", és ez fáj nekem.... lehet hogy neked is, lehet hogy neked mégjobban, nem tudom, de jó lenne ha mi egy pár lennénk, mégha nem is úgy mint mások, hanem ilyen "furcsa módon"... csak szeretném érezni, hogy szeretsz, hogy VAGY, hogy létezel.... mert annyira távol vagy, és mégis közel.... nem tudom igazán megfogni, de szeretlek, és bárcsak valahogy...... tudnánk egymást érezni.... olyan jó lenne....