Az a baj, hogy most elég rossz gondolatok vannak a fejemben... rájöttem, hogy defektes vagyok agyilag. Azért olyan szörnyű ez, mert félek hogy emiatt lenéznek, vagy nem fogadnak el... nem akarok hülye lenni, de nem érzek elég elszántságot magamban arra, hogy ezen változtassak. Vagyis az a baj, hogy nem vagyok jól lelkileg, s egyszerűen nem megy SEMMI. Nagyon fáj, hogy más vagyok mint a normális. És eddig teljesen tudatlanul éltem a nyugodt kis életem, azt hittem, okos vagyok, és tudok írni. De rájöttem, hogy tök összefüggéstelen minden amiket írok....persze én értem amit írok, csak valahogy másképp jön le minden ha olvassa az ember, mint ahogy a fejében fogalmazódik meg a gondolat. Én érzésekből írok, nem logikából. Szenvedélyből írok. És ezért talán logikusan csődöt mond az egész. De aki érzéssel olvassa, az talán megérti, átérzi, mit érzek belül. Valójában ez az egész hidegen hagy, hogy ki mit hámoz ki az írásaimból. Engem csak az érdekel, hogy szeressenek és elfogadjanak. De főleg az érdekel, hogy Remény szeressen. Persze ez is rossz, hogy mindig erről írok, és vágyakozom, és lehet hogy őt ez zavarja.... nem akarom hogy rossz érzéseket keltsen ez benne. Annyira rosszul érzem magam állandóan, mert nagyon hiányzik a szeretete.... hiányzik Ő maga! Az a baj hogy talán sosem fog senkihez eljutni amiket érzek, mert nem tudom normálisan kifejezni magam. Csak vergődök a szavakkal, keresem a megfelelő mondatszerkezetet, nem mindig, mert mint mondtam érzésből írok. De bennem van a vágy, hogy kifejezzem magam. Azt hiszem most picit hagyom az írást, inkább olvasgatok. Olyan üresnek, motiválatlannak érzem magam minden iránt. Nem nagyon érdekel semmi, nem találok célt. Talán a fogyás az ami célom, de ezt a családom rosszallja. Megértem őket, de nekem szükségem van ere a célra, mert más nem tesz boldoggá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése