Szükségem van az elfogadásra... Szeretnék önmagam lenni, de félek az elutasítástól. Leginkább attól félek, hogy ha hibázok, csalódom magamban. Félek attól hogy "nem vagyok tökéletes". Annyira félek... szükségem van arra, hogy elég jó legyek magamnak. Ezt a képet mindenáron védem.. annyira fáj ez amit érzek, és ez valamiért kialakult bennem. Valakit hibáztatok a szüleim közül, és nagyon fáj, hogy ilyen vagyok. Szeretném leírni mindazt amit érzek, de félek.
Ugyanakkor hajnali 2-kor csokit zabálok, annyira kivagyok készülve lelkileg. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, sőt. Viszont képtelen vagyok ezzel szembenézni. Önmagamnak is hazudok azzal, hogy nem veszem tudomásul, nem fogadom el ha hibázok (hibáznék). Fenntartok egy illúziót, annak illúzióját hogy minden perfect, csak azért, hogy ne sebesüljek, akár másoktól, akár önmagamtól. Fáj, hogy nem tudom elviselni a kudarcot.... de legjobban az fáj, hogy vannak hibáim.
Amúgy földönkívüli vagyok. Ezt nem azért találtam ki, hogy különleges legyek, de elgondolkodtató, mennyire kivülállónak érzem magam ebből a világból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése