Az evészavar főleg lelki baj. Már benne vagyok a betegségben, és nem a testem beteg, hanem a lelkem, és ezt valahogy kezelni kéne, csak nem tudok segítséget kérni, mert félek... félek, hogy akkor majd nem leszek "szabad", meg lesz szabva hogy mikor mennyit ehetek, és nem fognak "hagyni" fogyózni. Még nem vagyok kész a gyógyulásra, mert fogyni akarok. Sajnos nagyon bennem van ez. És még csak azt sem tudom, valójában mi váltotta ki bennem ezt az egész folyamatot, mert soha nem hívtak kövérnek, egyszerűen csak kialakult. (De ugyanakkor tudom, hogy voltam kövér, és még mindig annak látom magam néha.) Bár sejtésem van, hogy a reménytelem szerelem, és hogy nagyon vágytam rá, hogy a fiú akibe szerelmes voltam (vagyok még mindig) - viszont szeressen. Remény. Remény Anorexiás, és nagyon nagyon tetszik. De nem a soványságába szerettem bele, hanem a szemeibe, és a személyiségébe. Állandóan rá gondolok, és szeretnék neki megfelelni, ami tudom képtelenség, és nem jó, de annyira szeretem, hogy bármit megtennék hogy szeressen... és nem tudok beletörődni, hogy sohasem fog szeretni. Bár már kezdem megszokni, hogy semmi kontaktom nincs vele, de a soványság iránti vágy nagyon belémégett. Szeretnék rá hasonlítani mert ő gyönyörű. Szeretném elérni, hogy valaki rám is felnézzen és gyönyörűnek lásson. Ami lehet hogy soha nem lesz, de mégis ez az álmom!
Szörnyen érezném magam, ha meghíznék, és nekem ez az egyetlen dolog ami "boldoggá" tesz, hogy fogyhatok. Persze szörnyű kín ez, de valahogy kompenzálja az elért "eredmény". A környezetem is teljesen másképp viszonyul már hozzám, úgy tűnik, sokkal fontosabbá váltam számukra, így hogy sokat fogytam. Most végre azt érzem, hogy én is lehetek szép, és szeretnek. Csak az a baj, hogy nekem semmi sem elég, a tökéletességet hajszolom, és semmilyen eredmény nem elég jó... nem tudok megállni. Mindig kell egy cél, amit el kell hogy érjek. És ez a "legegyszerűbb", hogy fogyhatok. Engem ez tesz boldoggá.... de sokszor szörnyű szenvedés. Mégis ez olyan számomra mint valami "önmegvalósítás". Hát nem tudom hogy képes leszek e ebből kijönni valaha is. Nagyon rákattantam a dologra. És az agyam is már úgy működik, hogy ha kaja akkor az tiltott dolog. Jó lenne ismét boldognak, energikusnak, és felhőtlennek lenni, olyannak aki tudja élvezni az apró örömöket, és nem állandóan a megfelelési kényszertől szenved. Sajnos ez a megfelelési kényszer mindenben megnyilvánul, pl nem nagyon írok a fórumokra sem, mert nem merek, félek, hogy hibázok, hogy valami "tökéletlent" írok. Van mondjuk néhány fórum, ahová tudok írni NÉHA, de nem mindig. Nem könnyű így élni. De nekem így a "jó".
Kicsit úgy érzem, talán mégsem jó hogy ezeket leírtam, félek hogy ártok vele... de ezek az őszinte érzéseim az evészavarral kapcsolatban és ahogy viszonyulok a dologhoz. Amúgy érdekes, hogy másokat elfogadok és szeretek, mindenkit, tehát nem vagyok kritikus azokkal akiknek nem ez határozza meg az életét. Néha talán... na jó sűrűn... de a netes barátokkal nem. Csak mondjuk a családomban akik vannak, azokkal. Pl tegnap anyu hazaérkezett, és mamám megkínálta vacsorával, és anyu olyan felhőtlenül evett, mármint tök természetesen, ahogy általában az emberek, de én valahogy azt éreztem, hogy nem akarok rá hasonlítani.... ez szörnyű, hogy így érzek! Velem van a baj, és ennek változnia kéne, mert ez így nem jó.... nagyon szeretnék ismét normális lenni, mint egy ember, aki úgy él ahogy a legtöbben. De nem tudok! És ha ránézek egy emberre aki teljesen normálisan étkezik, akkor az jár a fejemben, hogy én nem akarom hogy engem lássanak ENNI. Mert valahogy az étkezés képe és fogalma bennem "BŰNÖS DOLOG"-ként él. Vagyis olyasmi hogyha eszek, hogy nekem azt nem szabad, mert az undorító, és nem érdemlem meg, és én is undorító vagyok, hogy "adok a vágyaimnak". Nem élhetem ki a vágyaimat, nekem olyat nem szabad. Meg kell tagadnom magamtól a JÓT, azt ami jó érzést okoz. Nem mindennel vagyok így szerencsére, de elég sokmindennel. Főleg amikor mások előtt kell olyasmit csinálni, ami a "vágyaimat elégíti ki". Ilyen az evés, a felhőtlenség, az önfeledtség, az ha kifejezem mi a jó nekem. Másoknak akarok megfelelni, és önmagamnak. De valahol már néha úgy érzem "jobb" vagyok másoknál, emiatt, mert én kontrollálom magamat, és van "önfegyelmem", és nekik "nincs". Pedig emiatt egyáltalán nem vagyok jobb. Csak én valahogy lenézem (nem szándékosan), azt aki mások előtt enged a vágyainak. Mert nem tetszenek az emberi ösztönök, az ami nincs kontroll alatt tartva..... nem akarom ezt, de ez bennem van, és szar.... és mondjuk ez a napló is a "vágyaimnak engedés", de kell VALAMI, ami kicsit enyhít ezen a terhen amit cipelek. Hogy valahol mégis kifejezhessem amit érzek. De néha le szoktam venni ezt a blogot, mikor nagyon kínoz a megfeleléskényszer. Szeretnék ebből kijönni, de félek hogy sohasem leszek rá képes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése