~ Elzárom magam

Nem tudok beszélni Reménnyel. Egyszerűen nem tudok úgy tenni, mintha csak sima barátként tekintenék rá. Nem tudok vele úgy társalogni, semlegesen, semleges, általános dolgokról. Ha felhív nem tudom megjátszani, hogy milyen happy vagyok amikor nem. Illetve meg tudom, de nem jó és iszonyúan érezném közben magam, mialatt hallanám azt az édes kellemes megnyugtató "búgó" hangját.... nem, nem tudok úgy tenni, hogy minden tökéletesen rendben van! Mert nincs. És nem látom értelmét annak hogy úgy beszéljünk, mint két barát, akik néha beszélgetnek, illetve hogy Rem néha felhív, amikor éppen nincsen más neki. Én nem tudom megtenni azt, hogy barátként a "rendelkezésére álljak" amikor kedve van beszélni, amikor legszívesebben magamhoz ölelném és vele lennék mindig. Nem tudom, ez így érthető? 

Ő nekem TÚL SOKAT jelent! A MINDENT!! Ő az aki életem értelme, aki kitölti a mindennapjaimat. Az EGYETLEN akit szeretek. Akivel le akarom élni az életem, de ez soha nem fog megvalósulni. Azt akarom, hogyha nem jelentek neki számottevően valamit, akkor ne keressen. Ha nem lehet ennél több, ha nem szeret szerelemmel, akkor inkább.... ne keressen, mert ez így csak kínlódás. El akarom felejteni - ami persze nem fog menni - de így dupla kínlódás, ha hív és mondjuk beszélni is tudok, de kerülnöm kell azt, hogy milyen fontos nekem, és pláne, hogyha még ki is fejezné szóban, hogy nem érez irántam.... én ezzel nem tudok elszámolni, nem bírom ki! Ezért menekülök.... elzárkózom... élem az életem... nélküle.... pedig mindenkinél jobban szeretem és vonzódok hozzá! De ez így nem élet.... hogy fölöslegesen teszem tönkre magam érzelmileg. Bár így is úgy is tönkreteszem magam. A szerelem megöl... szó szerint.... most kb egy burkot vontam magam köré, hogy ne érhessenek behatások, bántó, fájdalmas dolgok. De attól még vannak! Csak nem figyelek rá, elzárom magam mindentől. Így olyasmi mintha nem élnék, hanem állandó alvásban lennék. Nem akarok felébredni a rémálomra, hogy Remény mással él, és főleg, hogy mást szeret.... :-(