Minden olyan üres - szürke. Hiába mondják, lásd meg a fényt - nem látom. Van valaki akit nagyon szeretek, de ő is valahol másfelé jár, s nehéz kimondani, de valószínűleg egyáltalán nem érez semmit irántam. Én nem vágyom arra, hogy velem éljenek, hogy törődjenek velem, "csak" arra hogy szeressenek - távolról akár.
Nincsenek színek, nincsenek események, fájdalom van. Magány. Üresség.
De nem baj megszoktam végülis, már egészen megszoktam ezt. A fájdalom már inkább tompa mint éles, s a magány már meg sem lep. Nem vágyom extra dolgokra, de akár miért ne vágyhatnék? Miért ne vágyhatnék a jóra a kellemesre, hiszen az mindenkinek kijár(na). Most úgy - elvagyok. Nem tudok kommunikálni, az írás nehezen megy a beszéd sehogy. De ennek ellenére - elvagyok. Elfogadom ezt, nem lázadozok. Elfogadom hogy képtelen vagyok egy mondatot normálisan összerakni, ha spontán beszélgetésről van szó. Elfogadom hogy képtelen vagyok közölni. Mindent elfogadok. Ez van - ezt kell szeretnem. Nem válogathatok. Ami adatott abból kell gazdálkodnom.
De... R. Hiányzol!!
De... R. Hiányzol!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése