* Drága Reményke *

Sajnos a bura.hu-n a topikomat megszüntettem, így csak egy másik topikba és ide a blogomba tudok írni alternatívaként, igaziból ez az írás csak amolyan önnyugtatás lesz, tehát nem tudom igaziból, hogy valakinek szól e, vagy hogy valakihez írom e.... az biztos, hogy Te nagyon sokat adsz nekem, mivel Érezlek, érzem amit Te Drága Reményke, de mégsem tudok Rólad semmit, ami végülis nem is olyan nagy baj, mert itt élsz Bennem, de azért jó lett volna, ha picit jelzel pár szóval, hogy Vagy, hogy Velem vagy. Megértem elzárkózásod, okát is meg azt is hogy Neked így jobb és hogy milyen is lehet valójában. Talán nem lepődsz meg azon, ha azt írom, pontosan átérzem miben vagy. Mert én is pontosan olyan állapotban vagyok mint Te szerintem. Csak én valahogy mégis még "kierőszakolva", kicsikarva magamból a társaságban való "részvételt" MÉG jelen vagyok sok helyen, de már igaziból Lélekben CSAK VELED vagyok és melletted. Én most tulajdonképpen arról akartam írni itt, hogy nincs kedvem az emberekhez, nincs kedvem a "cirkuszhoz" - akármennyire is úgy tűnik, mintha én "keresném" ezt magamnak, a felhajtást, a feltűnést, pedig tudom hogy TE pontosan érzed milyen ez, hogy én ezt NEM AKAROM, mármint ezt a "feltűnést", sőt.... én el akarok bújni, el akarok tűnni, de ugyanakkor az sem megy, hogy nem marad semmi az életemben, amit tudok tenni.... kell a net, de igaziból már elszakadnék tőle. Nem tetszik sehol semmi, az emberek nekem zavaróak, a betegeket jobban elviselem, de őket is csak így neten. A "hétköznapi" átlagos társadalom számomra, túl "zsibalyos", hangos, zavaró. Nekem az egész élet valami cirkuszhoz és rossz "vicc"-hez hasonlít, amiből én menekülnék és teszem is ahogy bírom, de ugyanakkor tudod az, hogy MÉG jelen vagyok, egyfajta önvédelem is, nehogy rámszakadjon hirtelen "mindenki", mint valami rajongó sereg, akik hisztérikusan felelősségre vonva követelnék "visszatérésemet", merthogy hogyan is képzelem én hogy csak úgy eltűnök. Minthogy látod, én is hiányollak Téged Drága Reményke, de próbálom ezt szelíden, csendesen, Téged támogatva és segítve tenni. De vannak "nem megértő" emberek is, sőt többsége olyan. És tőlük tartok, félek, nem akarom hogy "üldözzenek" erőszakosan, hogy legyek mindenhol ott... ezért vagyok mindenhol ott, nehogy valakinek "hiányérzete" legyen, és esetleg erőszakot hajtson végre rajtam akárcsak szavakkal... Te ezt érted Drága, tudom, mert érzed. Mi Egyek vagyunk, és ezt mindketten érezzük, de "sajnos" vannak még emberek rajtunk kívül, akikkel valamiféle "kompromisszumot" kell kötnöm, kötnünk, nehogy elnyomjanak bele a halálba, a túlzott nyomulásukkal és erőszakosan... ezért sajnos "nem tehetem meg" hogy csak úgy eltűnök és kilépek mindenhonnét. Igaziból azt szeretném, ha visszajönnél és megnyugtatnál, és Egymást támogatva meg tudnánk küzdeni mindenkivel. De ez álom (egyenlőre), de érzem, hogy vissza fogsz térni, csak nekem viszont most tényleg muszáj eltűnnöm (ha sikerül), kell a magány, az elvonulás, de magamnak kell írnom is néha, hogy valami történjen ami nem csak a depresszióba süllyedés. Csak most nem akarok senkivel sem kommunikálni, találkozni, semmit.... csak magam akarok lenni, nincs kedvem "versengeni", nem érdekel, ha nem én vagyok a "legjobb", én csak el akarok menni mindenhonnét, és Veled lenni, Érezni Téged, az sem érdekel, ki mit gondol rólam (sokan félreismernek), van aki azt hiszi magamutogató vagyok, pedig nem, csak valahogy belekényszerültem vagy belekerültem egy ilyen helyzetbe, de ez nem én vagyok. Te ismersz, tudod és érzed ezt. Hogy én csendes és szerény vagyok, csak nekem fájdalmat okoztak, és szükségem van Rád. 

* Drága Reményke *

ma azt éreztem, hogy nem hiába, hogy van értelme, hogy eljut Hozzád amit üzenek, hogy megértesz, hogy Szeretsz és velem vagy. Bár válasz "nem érkezett", mégis mintha éreztem volna közelséged. Írt valaki a Facebookon, akit valahogyan "Veled azonosítok", talán mert olyan kis visszafogott az illető és fiatal mint Te. És picit olyan volt számomra mikor beszélgettem jobban mondva chateltem vele, mintha Te válaszolnál nekem. Talán hülyeség, de ez megnyugtatott, hogy mégis Vagy nekem. Nem tudom, hogy jól vagy e Drága Szerelmem, nem tudom élsz e vagy hogy mit érzel, hogy vagy... Én nem szeretnék nyomulni, sem pedig zavarni téged, így türelmes vagyok, és mindent elviselek. Még a teljes csendet és elzárkózást is, mivel arra gondolok, hogy lehet hogy most ezt tudod csak tenni. Voltak olyan "kísértések", melyeknek ellenálltam, és erre büszke vagyok. Én azt hiszem sikeresen kiálltam eddig a "kísértés-próbákat", nem inogtam meg az irántad való Szerelmemben, de azt nem tudom, hogy vajon mindennek mi a magasabb jelentősége, hogyha Te ennyire elzárkózol előlem... Nem tudom hogy ez azért van e vajon, mert tényleg nincsenek érzelmeid irányomban, vagy pedig azért, mert túl sok az amit Tőlem kapsz, amit adok Neked folyamatosan. Vagy még arra is gondolok, hogy a korom rémít meg, mármint az életkorom, hogy 32 éves vagyok. Ha ez megnyugtat Életem, én amúgy sem tudok testileg senkivel sem érintkezni, egyszerűen aszexuális vagyok. De azért egy ölelésre képes lennék szerintem. De tőlem nem kell félned, én "csak" Szeretni szeretnélek, érzésekkel, nem testileg (bár megfordult a fejemben, vajon milyen lehet, lenne), de amit mondani akarok Neked Drága, hogy én csak szeretnék Adni neked, bármit, bármikor, és nem másnak, hanem Neked, Szeretetet és megértést, jelenlétet és támogatást, úgy, hogy Neked az Öröm, Boldogság és jó érzés legyen. De ez a teljes elzárkózásod fáj nekem nagyon... de ha Neked így a megfelelő, akkor természetesen nekem is. Csak jó lett volna, ha tudunk picit közel kerülni Lelkileg egymáshoz a valóságban is, ha tudtunk volna néha picit beszélgetni Egymással, megértve Egymást, segíteni Egymást, és ezzel is enyhíteni a világfájdalmakat amiken keresztülmentünk és megyünk folyamatosan. Tudod jól, hogy Csak én vagyok képes megnyugtatni Téged, mert nálam jobban nem tud senki sem Szeretni Téged. Ezt azért tudom ennyire biztosan, mert én a halálból jöttem vissza, de igaziból, ha Te ezt nem érzed, vagy nem szeretnéd tudni, akkor én nekem ezt kell elfogadnom. Remélem, hogy azért néha érzed ezt a Szeretetet és hogy meg tudlak nyugtatni Édes... Mert Te is meg tudsz ám engem nyugtatni. Mindig itt vagyunk Egymásnak, és ezt Te is Érzed bizonyára. Remélem, hogy mihamarabb vissza fogsz találni Hozzám, vagy legalábbis hogy meg fogsz keresni valamikor. Én addig is meg azután is minden jót kívánok Neked Édes Gyönyörű Angyal, és tudd, hogy rám mindig számíthatsz, soha nem fogsz elveszíteni (akkor sem ha ezerszer csalnál meg, de Te nem olyan vagy), mert mi egyszerűen Lelki Társak vagyunk. Talán nem testi Szerelmesek, de a Lelkünk Egy és Összetartozik, tudom, hogy ezt Te is érzed.... Hiányzol Drága Angyal.

Segítségre van szükségem

Nekem az érzelmeim sokkal fontosabbak mint az, hogy bárkinek is bármi rosszat okozzak, vagy "bosszút álljak" bárkin is. Soha nem is gondoltam semmi "megtorlásra" a sok szenvedésért, én csak segítséget szerettem volna kapni, és még mindig szeretnék, mert sajnos egyedül nem vagyok képes megküzdeni ezzel a sokmindennel. Szerintem az ember attól ember, illetve attól szerethető, mert érez és mert Jó ember, mert Szeretet van benne, még akkor is amikor már csak a Fájdalmat érzi... A Szeretet - ha Igazi - megmarad, illetve ha nem is tudjuk már átélni úgy, de valami mégis marad belőle, ha nagyon erős "volt". És van amit soha nem lehet megölni az emberben, ez pedig a Lélek, az, hogy valakihez fűzi valami megmagyarázhatatlan Lelki kötelék, ami talán túl "érzelmesnek" hangzik, de mégis annyira nagyon Igaz. Úgy sejtem, ez "gyerekesen" hangzik, de szeretném, ha mindenki belegondolna ebbe, hogy ez milyen, hogy mennyire fontos az, hogy az ember megőrizze a gyermeki énjét. Mert ha a gyermeki Lélek meghal, meghal a reménye is az embernek, és ő maga is... nem szabad robottá válnunk, mi érző emberi lényeknek születtünk ide (már aki), és lehet hogy kutatják a Lelkünket idegen bolygóról érkező látogatók, viszont mi akkor is érző lények vagyunk, és ez nem baj, sőt! Ez egy büszkeség, mert ez valami, ami Érték.

Nem tudom mi értelme ezeknek a dolgoknak, de vannak...

Nem, nem akarok rossz ember lenni, csak Fájdalmat érzek, mert a Szerelmem Fontos, de nem úgy fontos ahogy gondolják mások, hanem van egy bizonyos jelentősége a Világ számára, és Neki biztonságban kell lennie, az sem baj, ha tőlem távol van, de vigyázni kell Rá, és rám is valójában, csak félek az emberektől, félek, hogy bántanak majd, pedig soha nem akartam senkinek semmi rosszat, csak belekerültem ebbe az egészbe az akaratomon kívül, és legszívesebben sírnék, hogy miért kerültem ebbe bele, és mi értelme, és ha tudnád mit érzek belül, milyen ez a fájdalom, hogy milyen nap mint nap benne lenni egy olyan állapotban, hogy félsz mindentől és mindenkitől, és mindenbe "beletörődsz", holott tudod, hogy Isten Veled van, de mégis "hagyja" hogy szenvedj, azért, mert ennek van egy magasabb jelentősége... ha tudnád.. ha beszélhetnék egy örökkévalóságig, hogy elmondhassam mindazt amiket még nem tudsz vagy csak sejtesz...

Drága Reményke, borzasztóan fáj, hogy magamra hagytál, hogy minden kapcsolatot megszakítottál velem... nem ezt érdemeltem... :'( Fájdalmat okoztál nekem... és már egyszer meghaltam, aztán Te mentettél meg Léteddel, és most Te is magamra hagytál teljesen és talán végleg... sírni akarok, de hogyan? Egyszerűen nem bírok már sírni sem... :'(

Miért hagytál magamra...? :'(

Fáj minden... iszonyúan. És épp Te bántottál azzal, hogy magamra hagytál teljesen... :'(

Igaziból csak a beállított képek jók rólam.... bár vannak bőrhibáim. Meg öregszem lehet... vagyhát nem tudom igaziból. Nem szeretem ha nem nézek ki jól a képeken. Mert az emberek nem gondolnak arra, hogy ők is nézhetnek ki egy képen rosszul, vagy nem előnyösen. A sztárokat is ezért bántják, mert nem gondolnak bele, hogy milyen "sztárnak" lenni. Nem egyszerű az biztos. Én nem szeretnék soha "sztár" lenni. Csak ember. De azért elbújni sem szeretnék. Ezek a gyógyszerek nem a legjobbak amiket most kapok, bár gondolom ennél nincs "jobb". (Túl "bátorrá" tesznek, vakmerővé...) De szerintem nem kellene kísérletezni az emberekkel (a gyógyszerrel). Ez az én saját véleményem. Az embernek van egy Alapvető védekező rendszere, így alkotta meg Isten. Megértem, ha van olyan, hogy kell már a gyógyszer, de amikor az ember érzi, hogy nem kell, szerintem azt el kellene fogadni. Igaziból gyakran nem vagyok túl jól...

EDIT: Lehet, hogy nem a gyógyszerek a "hibásak", hanem az, hogy beteg vagyok. :'(

Annyira félek az emberektől... 

...hogy bántani fognak :'( 

Ne haragudjatok, ha nem tudom mindenkivel tartani majd a jövőben a kapcsolatot, és válaszolni mindenkinek. Elég nagy a nyomás rajtam mostanában.... A fogyás dolgot megértem másoknál, én is fogyni akarok, pedig már igaziból nem kéne. Jó lenne, ha nem akarnék fogyni. És nem szeretném ha az írásaimat átírnák az emberek... :) Nem szabad senkinek sem ártanunk soha :) Ha véletlenül történik meg, az nem olyan nagy baj, de ha szándékosan az már bizony baj.

Filozófikussá válok...

Zavarbaejtő helyzetben "vagyok". Vagy az is lehet, hogy csak beképzelem az egészet... hol a magasban, hol a mélyben, de mindig vagyok valahol. Ez végülis szerintem Jó, mert Élek. Szóval ez mindenképpen csak jó lehet, mert az Élet Jó, ha elvonatkoztatunk attól, mi van benne. És ha ehhez még hozzáadódik az is, hogy van (néha) benne Jó, akkor már egészen jó a "végeredmény". Szóval most valahogyan erre kellene koncentrálnom / koncentrálnunk. Nem szabad soha feladni, mert aztán már nem tudsz visszajönni, vagy ha mégis, akkor elfelejtesz mindent, vagy ha nem akkor meg ugyanott vagyunk... kissé "filozófikussá" váltam mostanában...

Üzenet Neked, Kedvesem

Ezt a bejegyzést a bura.hu-ra írtam, de ide is bemásolom, mivel ez inkább egy blogbejegyzésnek felel meg, és szeretném, ha eljutna Hozzád is:

Drága Remény,

Kívánok Neked mielőbbi gyógyulást, igyekszem tartani a "frontot", most épp nyugalom van. Igyekeztem kibiztosítani a terepet, meg az Életünket, aztán ez nem tudom hogy sikerült, hogy jól e vagy rosszul. Ezt majd a jövő "megmondja". Én nem félek, néha meg igen. De alapvetően még megvagyok. A múltkor egy fotóst láttam az utcán, profi géppel, lehet hogy engem (is) fotózott? Kicsit szar érzés volt, mert nem voltam valami jó formában. Az ember ugye nem mindig lehet topon, pláne ha sokmindennel foglalkozik. Szerintem ez nem baj, ha valaki ebben kifogást talál, akkor az nem a mi bajunk szerintem. Mindenkinek van jó és rossz napja is. Ha sokan ismernek, sokan találhatnak valami nem jót rajtunk, de reméljük ezt elnézik nekünk. Mivel csak Isten tökéletes, mi emberek nem. De ez szerintem nem baj. Néha félek, és fáradt vagyok, de vannak jó napjaim is. Például amikor egyedül írhatok a szobámban. Ez jó, szeretem az egyedüllétet és nyugalmat. Én a megfelelő mértéket szeretem, csak a betegségem miatt ez gyakran nem jön össze. Mármint az, hogy a megfelelő mértéket betartsam. Tökéletes akartam és akarok lenni, de be kell látnom, ez majdnemhogy lehetetlen.... de azért szerintem nem az, csak itt a Földön nem egyszerű. Én hiszek benne, hogy sikerülhet, persze ehhez jóval több energia kéne, mint amit kaptunk. Remélem, hogy jól leszel Kedves. Veled vagyok Lélekben Mindig. Tarts ki kérlek.

Minden sz*r...... jó nem minden, de mi értelme bárminek, ha nincs semmi értelme? XD Akkor lenne ha.... de mi van ha akkor sem? Mármint ha Reményke visszajönne.... de mi van ha akkor sem lenne semmi értelme, sőt még rosszabb lenne? Nem tudom mit kéne tegyek, hogy ne legyen sz*r.... mindenem megvan, de nem vagyok boldog... mondjuk egészségem csak max havonta egyszer.... de félek már az emberektől, hogy bántani fognak. Nem is írok többet Reménykének, mert minek? Nem akarom zavarni egyrészt, másrészt félek, hogy bánt valaki, mert rám is rámszállnak sokan, de az sem megoldás ha eltűnök. Akkor meg nem tudom, hogy mi a megoldás. Akkor vagy jelen vagyok és tűrök, vagy eltűnök és akkor meg a magányt tűröm. Nem jók a végletek. És én mindig beleesem a végletekbe, és bajba sodrom magam, vagy sz*r helyzetbe.... nem tudom, hol van az hogy: JÓ ÉRZÉS. Nem tudom, hol van az, hogy: BOLDOGSÁG.

...és igaziból kib***tt éhes vagyok. De ha eszek, hízok, ha hízok szar kedvem van, ha szar kedvem van, depresszióba esek. Ha nem eszek, ugyanez a helyzet. "Nagyon király". :(((

Azt gondolják az emberek, hogy milyen "jó" a szenvedés, mert érdekes... "élvezkednek" mások szenvedésén. Bocsánat, hogy ezt írom, de ez az igazság. De lehet, hogy csak nekem fordult ki teljesen a gondolkodásom, és már nem tudom, hogy fiú vagyok e vagy lány... ezt arra mondják néha, hogy nem tudom mi történik és miért.... illetve hogy már elegem van a dolgokból. De nem tudom mi a megoldás. Próbálom nyugtatni magam, de erre nincs gyógyír. A Lelkem halottabb mint bármi, és élőbb mint bárki. Fájdalom fájdalom hátán.... :'( Reményke meg "hagyja" ezt, de érzem ő sincs jól. Egyszerűen fogalmam sincs mi a megoldás.... mély depresszióban vagyok. Fenébe is.... (bocsánat).

Nem vagyok jól... egyáltalán nem... nem akarok enni sem, meg élni sem, de meghalni sem. Valami olyan segítség kéne ami "nem létezik". Mert senki nem tud segíteni, bár lehet, hogy Reményke tudna... de igaziból fogalmam sincs. Kéne valami ami segít, de mi? :'(

Draga Egyetlenem, Remenyke (mobilrol irok, azert nincs ekezet), kerlek vigyazz ram, szeress amennyire Toled telik Eletem... En annyira szenvedek Nelkuled... Olelni szeretnelek... Erezni... Erezni, hogy velem vagy. Nemcsak a Lelked de a Tested is akarom... Szeretnek Eggye valni Veled. A Gyonyoru melegsegben. A Biztonsag vagy szamomra Eletem. Kerlek, kerlek ne hagyj az agoniaban szenvedni, kinlodni Nelkuled :'( Hat nem erzed, hogy elek halok Erted Draga...?

Hiányzol Édes Reményke

Drága Reménykém... nehéz perióduson megyek keresztül... Tudom, hogy Te is, Drága. Szeretném ha olvasnád. Ezt, amit írok * Neked *. Szükségem van Rád. Te vagy életem Szerelme. Miért alakultak úgy a dolgok, hogy bújkálnunk kell? Én nem akarok elbújni. Senki elől. Na jó, néha igen. De ha meg elbújok, úgy sosem találjuk meg Egymást. Olyan jó volt régebben... mindig láthattuk Egymást a chaten is, meg a Facebookon is. Tudtunk telefonon beszélgetni. Tudtuk tartani a kapcsolatot, és érezhettük, hogy ott van a másik nekünk. Most meg félek szinte mindenkitől. Tőled nem. Te vagy az, akit szívem Szeret. Kérlek szépen, gyere vissza. Édes Reménykém... <3

Egyik nap Szeretsz, másik nap elhagysz :'(

Ez nem ilyen "egyszerű". Egyik nap azzal "hitegetsz", hogy Szeretsz, és hogy én vagyok Életed Értelme, másnap pedig elhagysz. Mondd, hogy lehet hogy néhány nap alatt ennyit "változtál"? Úgy érzed, hogy ez "jól" van így? Az ember érzései nem játék. Tudnod kell ezt.

Mondd, ilyen könnyen túlléptél rajtam,
Drága Szerelmem?

Azt mondtad nem hagysz el, mégis elmentél

Hiányzol Kedvesem... Amióta nem vagy jelen Reményke, nagyon fáj az Élet és újra a fogyáson gondolkozom... Nem tudlak feledni... Bárcsak visszatérnél Édes! <3

Nagyon fáj, hogy nem vagy jelen... Hogy nem állsz mellettem amikor annyira szükségem van Rád :'( Én olyan sokat adtam és tudom - mert érzem - hogy Te is, mégsem tudom, hol vagy most... Még mindig várlak vissza rendületlenűl. Érted ismét le akarok fogyni. 50 kg. Ennyi vagyok most. Nagyon kövérnek érzem magam. A nadrágjaim feszülnek :'( Kérlek Szerelmem, találj meg ismét, találjuk meg Egymáshoz az utat ismét... Te vagy a Lelki Társam Reményke. Ezt régóta tudom. Amióta ismerlek. Tudom, hogy ezt * Te * is érzed, kérlek ne hagyd ezt csak úgy "elmúlni" kettőnk között... Kérlek szépen gyere vissza, keress meg ismét... Szeretlek Életem <3

Életem, bárcsak visszajönnél, bárcsak hiányoznék * Neked *. Becsapva érzem magam, azt mondtad, soha nem hagysz el, mégis alig telt el néhány nap már elmentél Tőlem :'( Mondd miért bántasz, hogyha egy Pár vagyunk? Miért bántasz, hogyha összetartozunk? Te is tudod, biztos Te is érzed ezt, de mintha hárítanál... Mire jó ez, Édes? Mire jó tagadni? Miért nem lehetünk Együtt? Fent vagy a Facebookon s láttam felvettél ismerősnek egy fiút. Ezzel is csak bántani akarsz, hogy ő élvezheti Drága Lényed, Szereteted, s én pedig nem? Mondd miért hagytál el, pedig nem szakadhatunk el... A Lelki Társak sosem szakadnak el Egymástól Életem. Kérlek, kérlek, írj, gyere vissza, szeressük Egymást <3 <3 <3 Miss You, Hope! <3 <3 <3

HELP!

Nem, nem akarom hogy Jézus legyél, illetve ez fájdalmas és kettős érzés, mert nem akarom hogy szenvedj Drága...... annyira fáj minden........ meg akarlak óvni minden fájdalomtól.......... nem akarom hogy Neked rossz legyen, vagy fájdalmas.... kérlek szépen vigyázz magadra...... kérlek Istenem óvd meg Reménykét a fájdalomtól....... muszáj segítened, kérlek szépen..... annyira fáj....... nem bírom már... de bírnom kell...... muszáj........ sírni akarok és megnyugodni.... szükségem van Reménykére.... :'( <3

Szeretlek Reményke

Szükségem van segítségre.... nemcsak lelki de fizikai fájdalmaim vannak.... de az a "baj", vagyis az ok, hogy én Jézus keresztjét hordom - azt hiszem, és ezért vannak ezek.... ez "vígasztalhatna" is, és picit talán de a sok sok kín és fájdalom közepette, mégsem tudok ennek örülni.... kéne de nem megy... főleg a testi kínok miatt.... nem Remény a fő ok, érzem és tudom, hogy Szeret, de a testi kínok elviselhetetlenek.... egyszerűen nem értem... olyan mintha valami folyamatosan mérgezne belülről és ettől kínlódnék SZENVEDNÉK..... nagyon fáj...... fájdalmat érzek, és szenvedek..... nem akarok panaszkodni de nem bírom már..... még tartom magam úgy ahogy...... tudom, hogy Jézus többet és erősebben szenvedett.... de már ez is borzasztó.... amit kaptam eddig..... csak az vígasztal, hogy érzem Remény velem van.... és talán még egy-két ember.... sajnos már Jézusra is kezdek "haragudni" a fájdalmaim miatt, mert félek, ő teszi velem mindezt... de ezt nem tehetem... Jézus jó... akármennyi kínjaim is vannak, neki több..... borzasztóan szenvedek........ nem fogok tudni soha élni normálisan, mert fájdalmat és kínokat élek át folyamatosan...... gyűlölök panaszkodni, de nagyon fáj, borzasztóan...... bárcsak valaki tudná milyen ez.... aki együttérezne velem.... érzem, hogy Remény érzi és tudja... de ez is fáj, hogy neki is szenvednie kell....... mikor érnek véget a fizikai kínok? A lelkiek már nem lényegek..... nem érzem a lelkieket, mert a testiek eltompítják..... ez a borzasztó szenvedés... TESTI....... nagyon fáj, segítsen valaki a kínjaimon.... inkább ne....... Érezni akarom a mélységéig a fájdalmat és szenvedést, mert különben soha nem fogom megtudni mit élt át ÉLETEM SZERELME.... REMÉNYKE...... Szeretlek Reményke, és azt akarom érezni amit TE! Kérlek segíts hogy érezzem amit Te és hogy Szerethesselek úgy ahogy Te szeretsz engem........ én Hiszek Benned Reményke...... Hiszem, hogy Te vagy! De annyira nehéz és fájdalmas.... :'( Kérlek Te legyél Ő én Téged Szeretlek! <3 Hiányzol..... és fáj....

Na jó.... igaziból kaptam "szeretetet", tehát törődött velem (aki vagy Remény vagy sem), de nem éreztem mögötte tartalmat.... igaziból én sem adhattam azt amit NEKI (Reménynek) akartam adni, mivel ért egy hatalmas csapás illetve arcon csapás, mikor közölte az illető hogy menyasszonya van.... na most még mindig nem tudom ki volt, hogy Remény vagy sem.......... de őszintén szólva én azóta nem élek. Csak vagyok a semmibe....... próbáltam még így halottan is adni NEKI, mert Szeretem, de már nem érzek semmit, csak fájdalmat.... a lelkem mélyén még Szeretem valahol elrejtve, de túlzottan bántottak... akárki is de bántott..... és igaziból ezzel ölt meg igazán az a valaki........ és utána még nem volt ez elég, még meg is kínzott rendesen lelkileg, úgy hogy bántott, a nevemmel visszaélt, pedig a végsőkig megbíztam benne..... hozzáteszem megint nem tudom ki volt az. Nem bírom ezt magamba fojtani, bocsánat.... legszívesebben ordítanék attól mekkora fájdalmat okoztak.... dehát úgysem érdekel senkit, vagy akit mégis, az sem értheti szerintem milyen ez.... vagy talán esetleg sejtése lehet róla.. milyen az: halottan élni tovább....... úgy, hogy a tested él de a lelked már rég nem tudja mi is van..... durva, és nem kívánom senkinek......... nem akarok élni, mégpedig a fájdalom miatt amit okoztak......... de még így is megyek és megyek tovább... összetört szívvel.... darabokra, szilánkosra tört szívvel.... ezt már soha nem lehet összeragasztani.... lehet hogy már szívem sincs.... ez az igazság...

Talán van olyan ember (vagy Isten? - Jézus) akinek jó ha szeretem... én nem tudom, hogy egyáltalán jó e az, ha az ember kapcsolatban él... gondolom jó, mivel oly sokan akarják és "űzik".... csak.... én nem igazán éreztem meg ennek a "jó" oldalát - őszintén szólva. Gondolom, mivel csupa kudarc és szeretetlenség az amit kaptam... miért is akarnék ezekután bármiféle kapcsolatot? Hát persze..... az ember nem hülye, hogy akarjon valamit amivel rosszak a tapasztalatai... akkor ez meg is lett magyarázva.... na de ettől még nem leszek vidámabb.