Nekem az érzelmeim sokkal fontosabbak mint az, hogy bárkinek is bármi rosszat okozzak, vagy "bosszút álljak" bárkin is. Soha nem is gondoltam semmi "megtorlásra" a sok szenvedésért, én csak segítséget szerettem volna kapni, és még mindig szeretnék, mert sajnos egyedül nem vagyok képes megküzdeni ezzel a sokmindennel. Szerintem az ember attól ember, illetve attól szerethető, mert érez és mert Jó ember, mert Szeretet van benne, még akkor is amikor már csak a Fájdalmat érzi... A Szeretet - ha Igazi - megmarad, illetve ha nem is tudjuk már átélni úgy, de valami mégis marad belőle, ha nagyon erős "volt". És van amit soha nem lehet megölni az emberben, ez pedig a Lélek, az, hogy valakihez fűzi valami megmagyarázhatatlan Lelki kötelék, ami talán túl "érzelmesnek" hangzik, de mégis annyira nagyon Igaz. Úgy sejtem, ez "gyerekesen" hangzik, de szeretném, ha mindenki belegondolna ebbe, hogy ez milyen, hogy mennyire fontos az, hogy az ember megőrizze a gyermeki énjét. Mert ha a gyermeki Lélek meghal, meghal a reménye is az embernek, és ő maga is... nem szabad robottá válnunk, mi érző emberi lényeknek születtünk ide (már aki), és lehet hogy kutatják a Lelkünket idegen bolygóról érkező látogatók, viszont mi akkor is érző lények vagyunk, és ez nem baj, sőt! Ez egy büszkeség, mert ez valami, ami Érték.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése