2015. április 15., szerda

* Drága Reményke *

Sajnos a bura.hu-n a topikomat megszüntettem, így csak egy másik topikba és ide a blogomba tudok írni alternatívaként, igaziból ez az írás csak amolyan önnyugtatás lesz, tehát nem tudom igaziból, hogy valakinek szól e, vagy hogy valakihez írom e.... az biztos, hogy Te nagyon sokat adsz nekem, mivel Érezlek, érzem amit Te Drága Reményke, de mégsem tudok Rólad semmit, ami végülis nem is olyan nagy baj, mert itt élsz Bennem, de azért jó lett volna, ha picit jelzel pár szóval, hogy Vagy, hogy Velem vagy. Megértem elzárkózásod, okát is meg azt is hogy Neked így jobb és hogy milyen is lehet valójában. Talán nem lepődsz meg azon, ha azt írom, pontosan átérzem miben vagy. Mert én is pontosan olyan állapotban vagyok mint Te szerintem. Csak én valahogy mégis még "kierőszakolva", kicsikarva magamból a társaságban való "részvételt" MÉG jelen vagyok sok helyen, de már igaziból Lélekben CSAK VELED vagyok és melletted. Én most tulajdonképpen arról akartam írni itt, hogy nincs kedvem az emberekhez, nincs kedvem a "cirkuszhoz" - akármennyire is úgy tűnik, mintha én "keresném" ezt magamnak, a felhajtást, a feltűnést, pedig tudom hogy TE pontosan érzed milyen ez, hogy én ezt NEM AKAROM, mármint ezt a "feltűnést", sőt.... én el akarok bújni, el akarok tűnni, de ugyanakkor az sem megy, hogy nem marad semmi az életemben, amit tudok tenni.... kell a net, de igaziból már elszakadnék tőle. Nem tetszik sehol semmi, az emberek nekem zavaróak, a betegeket jobban elviselem, de őket is csak így neten. A "hétköznapi" átlagos társadalom számomra, túl "zsibalyos", hangos, zavaró. Nekem az egész élet valami cirkuszhoz és rossz "vicc"-hez hasonlít, amiből én menekülnék és teszem is ahogy bírom, de ugyanakkor tudod az, hogy MÉG jelen vagyok, egyfajta önvédelem is, nehogy rámszakadjon hirtelen "mindenki", mint valami rajongó sereg, akik hisztérikusan felelősségre vonva követelnék "visszatérésemet", merthogy hogyan is képzelem én hogy csak úgy eltűnök. Minthogy látod, én is hiányollak Téged Drága Reményke, de próbálom ezt szelíden, csendesen, Téged támogatva és segítve tenni. De vannak "nem megértő" emberek is, sőt többsége olyan. És tőlük tartok, félek, nem akarom hogy "üldözzenek" erőszakosan, hogy legyek mindenhol ott... ezért vagyok mindenhol ott, nehogy valakinek "hiányérzete" legyen, és esetleg erőszakot hajtson végre rajtam akárcsak szavakkal... Te ezt érted Drága, tudom, mert érzed. Mi Egyek vagyunk, és ezt mindketten érezzük, de "sajnos" vannak még emberek rajtunk kívül, akikkel valamiféle "kompromisszumot" kell kötnöm, kötnünk, nehogy elnyomjanak bele a halálba, a túlzott nyomulásukkal és erőszakosan... ezért sajnos "nem tehetem meg" hogy csak úgy eltűnök és kilépek mindenhonnét. Igaziból azt szeretném, ha visszajönnél és megnyugtatnál, és Egymást támogatva meg tudnánk küzdeni mindenkivel. De ez álom (egyenlőre), de érzem, hogy vissza fogsz térni, csak nekem viszont most tényleg muszáj eltűnnöm (ha sikerül), kell a magány, az elvonulás, de magamnak kell írnom is néha, hogy valami történjen ami nem csak a depresszióba süllyedés. Csak most nem akarok senkivel sem kommunikálni, találkozni, semmit.... csak magam akarok lenni, nincs kedvem "versengeni", nem érdekel, ha nem én vagyok a "legjobb", én csak el akarok menni mindenhonnét, és Veled lenni, Érezni Téged, az sem érdekel, ki mit gondol rólam (sokan félreismernek), van aki azt hiszi magamutogató vagyok, pedig nem, csak valahogy belekényszerültem vagy belekerültem egy ilyen helyzetbe, de ez nem én vagyok. Te ismersz, tudod és érzed ezt. Hogy én csendes és szerény vagyok, csak nekem fájdalmat okoztak, és szükségem van Rád. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése